Tudom, iszonyat hosszú kihagyás volt ez, de itt vagyok a következő fejezettel. Hogy a folytatás mikor érkezik, arról egyelőre fogalmam sincs és már ígérni sem merek semmit, de amint tudom megírom és hozom nektek :) Köszönöm a türelmeteket! :)
Kellemes olvasást! :)
Puszi, Csillu ;)
15.
fejezet
A
múlt árnyékai
2012. május 10
Marco szemszöge
A nap sugarai egyre nagyobb területeket
hódítottak meg maguknak az ébredező városban. A madarak csiripelését
fokozatosan egyre jobban elnyomta az utcáról felszűrődő kocsik zaja.
A
teraszon ücsörögve élveztem a napsugarak által a bőröm alatt keletkező
bizsergést, miközben a laptopomat bújtam. Ajkaimon halvány mosoly játszott a
rajongóim véleményeit olvasva. Voltak közte egészen szívmelengetőek, de
néhányuktól kirázott a hideg. Hihetetlen, hogy mennyire elvetemülten tud
viselkedni néhány lány, hogy képesek ennyire kifordulni magukból. Miattam.
„Marconak sikerült
meghódítania Európát és hamarosan az egész világot meg fogja, mert egyszerűen
fantasztikus. Remekül táncol, és gyönyörű hangja van. Nekem nagyon tetszik az
új dal, egyáltalán nem csalódtam. Imádnivaló.„ – írta valaki
hozzászólásban egy zenei portálon.
„Őszintén szólva többet
vártam Marcotól. Nem azt mondom, hogy nem tetszik ez a száma, mert nem lett
olyan rossz. De remélem, hogy a következő dalok már jobbak lesznek”
„Imádom Marcot, hozzá
akarok menni feleségül. Istenem, ez a szám elképesztő! Csak úgy, mint a többi.”
„Nekem olyan
’limonádé’ kategóriába sorolható ez a szám. Meg meghallgatja az ember, de nem
kattan rá…”
„Nekem tetszik, bárki
bármit is mond. Marco legalább jelentet meg számokat és nem tűnik el a
süllyesztőben pár hónap után. Egyébként is, rengeteget fejlődött az elmúlt évek
alatt és tényleg nem értem, hogy miért éppen azok kritizálják őt, akik alig
hallottak róla valamit is…”
„Először
azt gondoltam, hogy ez a dala nem olyan jó, mint a többi, amiket korábban írt.
De amikor másodszorra is meghallgattam, rájöttem, hogy igazán aranyos. Talán
nem annyira, mint a többi, de ez is jó és különleges.”
„Annyira imádom ezt a
számot. Egyet értek a többiekkel, úgy gondolom Marco egyre jobb és jobb lesz,
mind zene, mind szöveg terén.”
„Marco a világon a
legjobb!”
„Ismeretlen
kisasszony. Vajon ki lehet az?”
„ ’Agyamba égett
bájos alakod’ - ééés ez a szám az agyamba égett ;) ”
„Ne foglalkozz a
negatív véleményekkel! Tulajdonképpen ez az egyik legjobb szerzemény a zenei
történelemben. Minden előadónak bele kéne vinni valami egyedit minden egyes
dalába, amit ír. És te ezt teszed. Remélem,
hogy folytatod a hasonló dalok írását, mint ez, és megmutatod, hogy valójában
mennyire érzelmes vagy. Ne félj kipróbálni új dolgokat. Ez a te utad, amit
neked kell végigjárnod és mi, az igaz rajongóid, mindig melletted fogunk
állni.”
Hazudnék,
ha azt mondanám, hogy nem lepett meg ez a vegyes fogadtatás. Tudtam, hogy ha
újítani szeretnék a zenei stílusomon, biztosan akadnak olyanok, akiknek nem fog
tetszeni a változás. Vállaltam a kockázatot. Az viszont jóleső érzéssel töltött
el, hogy a rajongóim szembeszálltak a negatív véleményekkel. Az pedig, hogy
tudni akarják, ki is az a lány, akiről a szám szól, csak mosolyt csalt az
arcomra. Elmémbe kúszott a tegnap este...
Bosszantott Amanda
ellenállása, hogy nem akart beszélgetni velem. Nem értettem, hogy mi ütött
belé, hiszen a parkban annyira másként viselkedett velem. Nem tudtam, mivel
váltottam ki belőle ezt a reakciót, de ki kellett derítenem. A kérdéseimre csak
szűkszavúan válaszolgatott és inkább kifelé meredt az ablakon, minthogy felém
fordult volna.
Aztán… egyszerűen elaludt!
Az én társaságomban! Bosszantott, ugyanakkor ajkaimon halvány mosoly játszott,
miközben kisimult vonásait, békés arcát figyeltem már a lakásának helyet adó
épület parkolójában. Hosszú percek teltek el azóta, hogy megérkeztünk, de én
képtelen voltam bármit is tenni. Kezeim önálló életre kelve simítottak végig
arcán. Lélegzetvisszafojtva vártam a reakcióját, de meg sem mozdult. Kiszálltam
a kocsiból, majd az ő oldalához mentem és az ajtót kinyitva fölé hajoltam.
A karomba fogva
kiemeltem az autóból, és a lift felé vettem az irányt. Fejét a mellkasomnak
döntötte. A földszinten megkérdeztem a portást, hogy hol is lakik pontosan a
kezemben alvó lány. A férfi ijedten kérdezte, hogy mi történt, hívjon-e mentőt,
mire megnyugtattam, hogy semmi gond, egyszerűen csak nagyon kimerült és elaludt
hazafelé. Pár perc múlva már a bejárati ajtón kopogtattam, remélve, hogy nem
egyedül lakik itt. Hosszú percek teltek el, mire halk mozgolódást hallottam a
túloldalról, s végül az ajtó kinyílt. Az egyik csapattársa állt velem szemben
és döbbenten szemlélte a kezeimben nyugvó lányt.
- Semmi gond, csak
elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. – suttogtam.
- Gyere, mutatom az
irányt a szobájába. – felelte, miközben félrelépett az ajtóból, hogy utat
engedjen nekünk.
Úgy is tett, ahogy
ígérte, ám amint én a szobába léptem, ő el is tűnt arra, amerről jöttünk.
Lassú léptekkel
közeledtem az ágya felé. Óvatosan a paplanra fektettem, majd hátrébb léptem
tőle két lépést. Mennem kellett volna, de úgy éreztem, képtelen vagyok rá. Hosszú
percekig álltam ott csendben, a békésen alvó alakját figyelve, mire észbe
kaptam, hogy mit is művelek.
Hátat fordítottam
neki és a kijárat felé vettem az irányt, miközben már a taxi társasággal
beszéltem…
Amanda szemszöge
Inkább éreztem magamat túsznak a saját lakásom
nappalijában ücsörögve, mint egy a szabad idejét barátnőivel eltölteni kívánó
fiatal lánynak. Két árgus tekintet figyelte minden egyes lépésemet várva egy
halk szisszenést, vagy egy újabb kiborulást. Őszintén szólva a másodikhoz
sokkalta közelebb álltam.
-
Ne csináld már, csak történt valami, hogy ő hozott haza tegnap! – förmedt rám
végül Nina.
-
Csak egy csökönyös, beképzelt popsztár, aki nem képes felfogni a nemet. Úgy
látszik, az egóján taposok ezzel, de különösebben nem érdekel. – vontam vállat.
-
Ezt hogy érted? – huppant le mellém Dee, míg Nina továbbra is karba font
kezekkel állt velem szemben és az arcomat pásztázta.
-
Érthetően a tudtára adtam, hogy nem akarok tőle semmit, hagyjon békén. Mégis
eljött a meccsre és megvárt utána a kijáratnál.
-
És? – kérdezték szinte egyszerre sürgetően.
-
Azt mondta, hogy csak meg akart győződni róla, hogy jól vagyok. Csúnya esés
volt szerinte a tegnapi, pedig tudjuk, hogy az aztán tényleg semmiség, ahhoz
képest, hogy milyen lehetett volna. – biccentettem a lábamra, amit reggel még a
biztonság kedvéért bejegeltem, de már szinte egyáltalán nem éreztem semmi
fájdalmat járás közben - Mindegy. Már azzal meglepett, hogy ott volt. Aztán nem
foglalkozva vele elindultam a kocsihoz. Kicsit azért bicegtem és éreztem, hogy
egyre jobban kezd fájni a lábam. Tudtam, hogy így nehéz lesz vezetni, ezért
befásliztam. Mikor végeztem és elindultam a kormányhoz kitalálta, hogy így
aztán nem mehetek haza. Addig erősködött, míg végül ráhagytam a dolgot és
engedtem, hogy hazahozzon.
-
Kettesben, sötétedés után… egy ilyen kis légtérben. Vele. Hűű. – vonogatta
szemöldökét Nina sokat sejtetően.
-
Nem voltam hajlandó beszélgetni vele, nyugi. Igazából… el is aludtam útközben.
-
Ő pedig a karjaiban hozott fel egészen a szobádba. – jegyezte meg Nina
-
És reggel az ágyamban ébredtem. – mondtam vele egyidejűleg – Mi? – néztem
barátnőmre döbbentem, mikor eljutottak agyamig az imént kiejtett szavai.
-
Így volt. – bólogatott hevesen Nina – Azt hittem felébredtél, mikor bevitt,
mert hosszú percekig nem jött ki a szobádból, aztán meg olyan hirtelen
viharzott el. Kezembe nyomta a kocsi kulcsod és már ott sem volt. Gondoltam
összevesztetek. – vont vállat lazán.
-
Nem ébredtem fel – motyogtam magam elé meredve.
Marco
szemszöge
Ismét az a megnyugtató érzés fogott el, amely
minden egyes alkalommal végigsöpört rajtam, ha a gitáromon játszottam. Ilyenkor
semmi más nem számított, a húrokat pengetve a külvilág, mint olyan megszűnt
létezni körülöttem, s a gondolataim szárnyakra keltek. Olyan állapotba kerültem
másodpercek alatt, amelyből csak nagy nehezen tudott bárki is kirángatni.
Halkan
dúdolgattam a gitárból előcsalogatott hangok mellé és egy kósza ötlet kezdett
körvonalazódni bennem. A szemem sarkából láttam, ahogy a srácok érdeklődve
felém fordultak, de a figyelő tekintetekkel mit sem törődve tovább játszottam
egészen addig, míg a fejemben készen nem állt egy komplett terv. Ekkor leraktam
a hangszert a kezemből és üdvözült mosollyal az arcomon csatlakoztam a
többiekhez.
-
Na mi az, haver? – bökött oldalba karjával Jes. – Már megint mit találtál ki?
Csak
megráztam a fejemet, miközben a vigyorom még jobban kiszélesedett.
-
Szegény Amanda. – jegyezte meg egy halk sóhaj közben Tom égnek emelt
tekintettel.
-
Szegény vagy sem, nem szabadul tőlem. Ilyen könnyedén nem fog tudni lerázni.
Engem nem! – jelentettem ki határozottan, majd a kezembe vettem egy doboz almás
cidert, hogy aztán kényelembe helyezzem magam, míg a vacsoránk elkészül…
Amanda
szemszöge
A délelőtt további része vidáman telt. A
lányokkal egész nap csacsogtunk minden féléről, ami éppen eszünkbe jutott. Szó
esett az előttünk álló hetekről munka tekintetében, de közben már a nyarunkat
is tervezgettük. Május végéig mérkőzéseink lesznek, június elején pedig még
egy-két levezetőedzést fognak tartani nekünk. Júliusban pedig már megkezdjük a
felkészülést a következő szezonra. Így marad nagyjából három szabad hetem,
esetleg négy, amit a családommal szeretnék tölteni.
Sok
szabad időnk nem lesz, főleg nem azoknak, akik a hazai válogatottjuk tagjai,
hiszen idén kerül megrendezésre a 30. nyári olimpia. Mivel Dee és Nina is
oszlopos tagja a dán válogatottnak, így ők a nemzeti csapattal Londonba utaznak
július közepén és csak egy hónappal később csatlakoznak hozzánk. Ebéd után –
amit egy olasz étteremből hozattunk magunknak – Nina készülődni kezdett a
randijára. Szemei izgatottan csillogtak és ajkaira egy levakarhatatlan vigyor
telepedett. Nevetve figyeltük a benne egyre csak fokozódó félelmet. Amire
persze csak megsértődött és kihajtott minket a szobájából.
Ezt
követően úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy vígjátékot. Amint a film véget ért
Dee felpattant a kanapéról és az értetlen arckifejezésemmel nem törődve pakolni
kezdett. Egy pokrócot, négy- öt különböző
nassolni valót, egy üveg bort és két poharat egy táskába rakott, majd kiadta a
parancsot, hogy öltözzek fel valami kényelmesbe, amíg ő taxit hív.
-
Oké, de mégis hova megyünk? – követtem a konyha felé.
-
A szabadba. – kaptam meg a tömör választ.
-
Ezzel nem segítettél sokat. – sóhajtottam fel.
Fél
órán belül már egy park előtt szálltunk ki a kocsiból. Időközben már alkonyodni
kezdett. A madarak csiripelését a tücskök ciripelése váltotta fel. A betonozott
ösvényen sétáltunk egy nyugodt helyet keresve.
A
kora esti időpontnak köszönhetően még sokan töltötték a szabad idejüket a friss
levegőn. Volt, aki kutyát sétáltatott, míg más a kisgyerekével, családjával
rótta az utat, de nem egy szerelmespár útja keresztezte a miénket.
Végül
Diana egy kisebb tó előtti füves területet talált megfelelő helynek egy késő
délutáni piknik helyszínének. A pokrócot kiterítve telepedtünk le. Hosszú ideig
csendesen ücsörögtünk két kisebb fűzfa között. Tekintetem a velünk szemben lévő
vízesésre függesztettem, miközben gondolataim őrült kavalkádját igyekeztem
rendszerezni. Térdeimet felhúztam, karajaimmal átkaroltam őket, s államat rájuk
fektettem.
-
Itt nagyobb a gond, mint azt sejtettem. – szólalt meg Dee pár perc múlva – Mi
emészt ennyire?
Fejemet
felé fordítottam, és rövid hezitálás után úgy döntöttem, hogy beavatom őt.
-
Bontsd ki azt a bort és közben mesélek neked valamit. – feleltem egy halk
sóhajt követően.
-
Nagyon komolynak hangzik. – jegyezte meg, de közben már azon volt, hogy
teljesítse a kérésemet.
Türelmesen
vártam, míg a két pohárba kitöltötte az italokat, majd koccintottunk. Két
nagyobb korty után vettem a bátorságot, hogy belekezdjek a kálváriámba.
-
Tizennyolc éves voltam, amikor az egész történt. Akkoriban még Veszprémben
kézilabdáztam, már a felnőtt csapatban. Hamar jóban lettem a csapattársaimmal, szabadidőnkben
sokat jártunk el különböző szórakozóhelyekre bulizni, vagy éppen egy- egy
kisebb, kevésbé ismert banda koncertjére. Az egyik ilyen alkalomkor Budapesten
voltunk. Az egyik barátnőm unokatestvérének az együttese lépett fel, és ő
megígérte, hogy megnézi, mi pedig gondoltuk jó muri lesz és vele tartottunk.
Ott ismerkedtem meg vele. Napbarnított bőr, kék szem, szőke haj, ragyogó mosoly
és egy olyan karizma, amely mindenkit magával ragad, aki csak a környezetében
tartózkodik. Nekem persze nem is kellett több. A késztetés, hogy találkozzak
vele és jobban megismerhessem, legyőzhetetlen volt. De várnom kellett, ugyanis
ő volt a banda énekese. A koncert után a barátnőm jóvoltából megismerkedtünk az
egész csapattal, ahogy vele is. Martinnak hívták, akkor huszonkét éves volt és
másodpercek alatt teljesen az ujjai köré csavart. A következő hetekben hol én
voltam Pesten, hol ő jött le Veszprémbe, hogy találkozzunk. Ahogy egyre több
időt töltöttünk együtt és megismertük egymást, úgy kezdtem egyre jobban
belehabarodni. Egy hónap múlva már hivatalosan is együtt voltunk. Nem volt
egyszerű, mert én is sokat voltam úton a csapattal és ők is egyre több
felkérést kaptak a bandával. Aztán fél év múlva jött a régóta óhajtott siker,
berobbantak a magyar zeneiparba. Eleinte nem volt semmi probléma, ám ahogy
egyre nagyobb ismertségre tettek szert, úgy Martin kezdett megváltozni. – mély
sóhaj szakadt fel belőlem, miközben megálltam egy pillanat erejéig – Fogadkozott,
hogy őt soha sem fogja magával ragadni a hírnév, hogy ugyanaz, marad, mint akit
megismerhettem. Egy ideig persze így is volt. Sőt, igazából… eleinte még magam
elől is tagadtam, hogy igenis kezd elszállni. Mindenféle mentséget hoztam fel
rá, vagy egyszerűen lerendeztem azzal, hogy csak én képzelem bele, olyanokat
látok, amik nincsenek is. De sajnos hétről hétre rosszabbodott a helyzet.
Tavasz végére már volt olyan, hogy napokra eltűnt és képtelen voltam felvenni
vele a kapcsolatot. Az állítólagos barátai persze semmit sem tudtak, ha a
holléte felől érdeklődtem. Nagyon durván rákapott a bulizásra, egyre többször
fordult elő, hogy másnaposan, esetleg részegen lépett fel. Iszonyatosan mérges
voltam rá, az egyik veszekedésünk során fel is hoztam a szakítás ötletét.
Azonnal ígérgetni kezdte, hogy változtat a dolgokon és minden olyan lesz, mint
régen. Az egy éves évfordulónkat úgy ünnepeltük meg, hogy látszólag rendbe
hoztuk a kapcsolatunkat. Rengeteg energiámat szívta el a folytonos ingázás, de
nem érdekelt, mert boldog voltam, ha vele lehettem. Aztán úgy két hónappal
később még mélyebbre került, mint előtte valaha. Nap szinten veszekedtünk,
kiabáltunk a másikkal hol telefonon, hol személyesen. Őrült féltékenységi
jeleneteket adott elő, ha egy sráccal beszéltem és fel volt háborodva, ha nem
tudtam elmenni egy fellépésére. Teljesen kifordult magából én pedig úgy
éreztem, hogy nem bírom tovább. Szerettem őt tiszta szívből, de az a srác, aki
tizennégy hónap eltelte után előttem állt, már nem volt ugyanaz, mint aki
egyetlen éjszaka alatt magába bolondított. Áprilisban szakítottunk. Akkor
döntöttem úgy, hogy megfontolom a külföldre igazolásom lehetőségét. És… végülis
neki köszönhetően kötöttem ki Dániában. – jegyeztem meg keserű mosollyal az
ajkaimon – Érted, hogy miért meséltem ezt el neked, ugye?
-
Azt hiszem, sejtem. – bólintott – Félsz. – jelentette ki egyszerűen.
-
Marco… olyan hatással volt rám már az első pillanatokban, mint eddig soha
senki. Még Martin sem. Egyszerűen az egész lénye… képtelen vagyok figyelmen
kívül hagyni és nem rá gondolni. Viszont ő is énekes. Persze nem tudhatom, hogy
hogyan kezeli az ismertségét, de még csak véletlenül sem akarom újra elkövetni
ugyanazt a hibát. Nem az elérhetetlent akarom játszani előtte, csak félek, hogy
ha még jobban megismerem, akkor képtelen leszek ellenállni neki. Nem akarom
újra átélni azt, amit évekkel ezelőtt…
