3. fejezet - Forrongó indulatok

Sziasztok! :)

Meghoztam a következő fejezetet. Remélem elnyeri a tetszéseteket és megosztjátok velem a véleményeteket róla ;) Mást azt hiszem most nem szeretnék hozzáfűzni, úgyhogy nem is tartalak fel titeket tovább :)

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

3. fejezet

Forrongó indulatok

2012. március. 21

Amanda szemszöge

Szemeimet kinyitva a világosság teljesen elvakított, minek hatására fájdalmasan szisszentem fel, s hunytam le azokat újra. Fejemet a párnámba fúrtam és igyekeztem kizárni a tompa lüktetést.

Fáradt sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben ülő helyzetbe tornásztam magamat. Bármennyire is vonzó volt az egész napos lustálkodás gondolata, tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, amit tényleg nem engedhetek meg magamnak. Két óra múlva már edzésen kell lennem akár tetszik, akár nem...

Pár percnyi ücsörgést követően sikerült eljutnom a fürdőszobámig. A frissítő zuhanyt követően már sokkal élénkebben öltözködtem. Egy egyszerű farmer- fehér póló kényelmes pulcsi összeállítás mellett döntöttem.

A konyhában feltettem a vizet forrni, s míg vártam, hogy elkészüljön az ablakon meredtem kifelé. Az időjárás látszólag a tegnapihoz volt hasonló. Amint megcsináltam a teámat, magamhoz vettem egy pokrócot, s kiültem az erkélyre.

Térdeimet felhúzva betakaróztam és a környéket szemlélve kortyolgattam a forró italt. Már jócskán elmúlt dél, a nap magasan járt az égen, ám gyakran takarták felhők elzárva előlem a sugarak okozta bőrömet oly’ jólesően cirógató élénkítő melegséget.

Az autók zaját hallgatva merültem gondolataimba, melyek először az ismeretlen srác felé kalandoztak.

Az a mosoly, az a kifejező tekintet, az érintése keltette érzések mind olyan hatással voltak rám, melyet már isten tudja mióta nem váltott ki belőlem senki. Talán ez az oka annak, hogy már megint rajta agyalok… Vajon ki lehet ő? Hogy hívják? Mivel foglalkozik?

Szívem szerint megismerkedtem volna vele, de az agyam mást sugallt. A karrieremre akarok koncentrálni és amúgy sem lenne időm a sok edzés, mérkőzés, utazás mellett bármilyen kapcsolatra. Igen, bármennyire is vonzónak tűnt elsőre a gondolat, ki kell vernem a fejemből Őt. Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy Ő akarna egyáltalán tőlem valamit is…

Az erkélyajtó nyitódása rántott ki cikázó gondolataim közül. Egy nyúzott arcú Nina huppant le a mellettem levő székbe. Csupán egy futó pillantást vetettem rá, majd figyelmemet újra az előttem elterülő város képére függesztettem. Halk sóhaj szakadt fel barátnőmből. Percekig néma csendben ücsörögtünk egymás mellett, melyet végül ő tört meg.

- Köszönöm! – szólalt meg, aztán várt. Várt, hogy reagáljak valamit.

- Mégis mit? – kérdeztem kurtán.

- Az, hogy Dan percekig nyaggatott, hogy mégis min kaptunk össze, arra engedett következtetni, hogy nem mondtad el neki…

- Nem az én tisztem. Ezt neki is megmondtam. – rántottam vállat továbbra is magam elé meredve.

- Nézd Amy, tudom, hogy hülye voltam tegnap… - kezdett bele.

- Mégis mi a francnak kellett azt a nyamvadt számot nekünk küldened, ha nem bírod elviselni, hogy hozzáérjek, vele táncoljak? – szakítottam félbe, s dühödt pillantást vetettem rá.

- Fogalmam sincs. Egyre kevésbé viselkedem reálisan, ha Danről van szó. És ez megrémiszt, hiszen nincs is köztünk semmi.

- Ugyan Nina! Rajtatok kívül mindenki látja, hogy úgy vonzzátok egymást, akár tűz lángja a lepkét. Egyre viharosabb veszekedéseitek vannak és ugyan féltelek, hogy megégeted magad miatta, mégis azt mondom, hogy ne futamodj meg. Soha semmit nem adtál még fel, ha volt egy célod, akkor azt elérted, még ha meg is kellett küzdened érte. Hát most se tedd. Harcolj magadért, Danért. Értetek… - tekintetem egy pillanatra az övébe mélyesztettem, majd felálltam, s a konyhába vonultam, hogy egyek valamit indulás előtt.

Marco szemszöge

Az idő már jócskán délután kettő felé járt, mire sikerült nagyjából magamhoz térnem. Egy könnyed reggelit követően a nappaliban ücsörögtem, s a televízió képernyőjére meredtem. Sokáig váltogattam a csatornák között reménykedve, hogy találok egy olyan adást, ami ideig- óráig leköti a figyelmemet.

A mai napom szerencsére csak pihenésről fog szólni, amiért kimondottan hálás voltam a menedzseremnek. Az idejét sem tudom, mikor volt olyan, mikor csak magammal foglalkozhattam, de már nagyon szükségem volt rá. Ennél már csak az előttem álló hétvégét vártam jobban, amit végre a családom társaságában élvezhetek. Utoljára több mint egy hónapja találkoztunk – mielőtt turnézni indultunk – és ugyan két- három naponta beszéltem velük, már nagyon hiányoztak. A kishúgom folytonos nyaggatása, a bátyám állandó piszkálódó megjegyzései, anyu isteni főztje és az apuval átbeszélgetett esték egyaránt.

Mikor Koppenhágába költöztem, nagyon vágytam a függetlenségre, sokáig iszonyatosan élveztem, hogy a magam ura vagyok. De az utóbbi hónapokban sokszor kaptam magam azon, hogy hiányolok valamit vagy éppen valakit az életemből. Már fél éve, hogy szakítottam a barátnőmmel. Egy majd’ két éves kapcsolat ért véget csupán azért, mert elhidegültünk egymástól. Ugyan békében váltunk el a másiktól, s megegyeztünk, hogy majd keressünk egymást, azóta sem beszéltem vele. Valahogy nem láttam értelmét egy kényszeresen fenntartott barátságnak. Biztosra vettem, hogy csak feszengést okozott volna, s semmi sem lehetett volna olyan, mint a kapcsolatunk kezdete előtt. Egyszerűen nem hittem benne…

„Láttalak a klubban,valakivel táncoltál. Olyan szorosan, annyira közel…” – csendült fel a spanyol származású, világszerte ismert énekes jellegzetes hangja a tévéből, amit nagy elmélkedésem közben egy zenei csatornára kapcsoltam.

A dal kezdő sorai önkéntelenül is a tegnap estét idézték fel bennem. Az a tánc, amit Enrique Iglesias egy másik számára lejtett azzal a sráccal, csak megerősítette elképzelésemet, miszerint táncos lehet.

Az alatt a pár perc alatt teljesen ledöbbentett és… hm, mondhatni megbabonázott. Akkor még biztosra vettem, hogy van valami közte és a srác között, hiszen vonzották egymást, szikrázott közöttük a levegő.

Aztán mikor a lány indulni készült, úgy éreztem utána kell mennem még akkor is, ha láttam, nem egyedül készül távozni.

Kissé tétován léptem ki a bejáraton és amint megláttam, hogy nem messze tőlem beszélgetnek, lecövekeltem, és a korlátnak támaszkodva vártam. Igyekeztem úgy tenni, mint aki nagyon elmélyedt a telefonjában, holott fülemet hegyeztem, hátha elcsíphetek néhány szót a társalgásukból. Aztán a srác megölelte, a lány pedig motyogott neki valamit, mire ő felnevetett, s mivel velem pont szemben állt a következő mondatát tökéletesen értettem.

 - Tudom, tündérke, tudom… Elég nyilvánvalóan az értésemre adtad már az elején… - az ajtó kinyílt, s néhány részeg hőbörögve hagyta el a szórakozóhelyet, így nem hallottam mit mond a srác - csak barátként tekintesz rám… - az ajtó hangos csapódással csukódott be - én is így érzek.

Ajkaim elégedett mosolyra húzódtak, amint összeállt bennem a srác mondandója, s tudatosult bennem, hogy csak barátok…

Nem sokkal később egy taxi fékezett le előttük, így búcsúzkodni kezdtek egymástól. Mire észbe kaptam, hogy mi is volt az eredeti célom, a jármű már elhajtott.

A kanapén ücsörögve végig gondolva a tegnap történteket bosszúsan fújtam ki a levegőt, miután eljutott a tudatomig, hogy ezt valójában nagyon elszúrtam az este. Mi van, ha soha többé nem látom?

A töketlenségem miatt ennek sokkal nagyobb az esélye, mint lehetett volna...

Amanda szemszöge

Igyekeztem minden zavaró tényezőt kizárni, s csak a feladatomra koncentrálni.

Az edzés első negyvenöt perce nem szólt másról, mint hogy rendesen bemelegítsünk, s felkészüljünk a fokozott fizikai igénybevételre. A terítéken túlnyomó részt a futás volt, majd azt követte a karok alapos átmozgatása, hiszen senki sem kívánt összeszedni egy komolyabb sérülést kicsivel több, mint egy héttel a következő Bajnokok Ligája mérkőzés előtt csupán azért, mert egy kicsit figyelmetlen, vagy éppen lusta volt és nem követte az előírásokat.

Ugyan a csapattársaimnak is feltűnt a szokatlan szótlanságom, ismertek már annyira, hogy tisztában legyenek vele, ilyenkor jobb nem faggatni. Tudtam, hogy ha bármi problémám van, nyugodt szívvel fordulhatok hozzájuk, amit a legtöbb esetben meg is tettem, ha úgy gondoltam ki szeretném adni magamból azt, ami bánt.

Amint Ninat magára hagytam az erkélyen, megreggeliztem, majd összepakoltam az edzésre szükséges cuccomat és elhagytam a közös lakásunkat. Szükségem volt egy kis friss levegőre, úgy gondoltam egy kiadós séta sokat fog segíteni, talán egy kicsit lehiggadok majd, ám tévedtem.

Azóta is ugyanolyan feszült vagyok. Bosszant, egyszerűen dühít a tegnapi viselkedése. Zavar, hogy nem tudok teljesen kiigazodni rajta, hogy nem értem mi célja volt azzal a kis közjátékkal és az sem igazán nyugtatott meg, hogy ő sem tudott ésszerű magyarázattal szolgálni rá.

Utáltam haragban lenni vele, ezt nála jobban talán senki sem tudja. Láttam a bűntudatot a szemeiben, amikor besétált a csarnokba, de képtelen voltam nyugodtan beszélgetni vele.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy csalódtam benne. Azt hittem, szilárd annyira a barátságunk, hogy ne feltételezze azt rólam, hogy képes lennék lecsapni a kezéről egy srácot, aki tetszik neki. Pláne úgy, hogy nagyon jól tudja, nem akarok semmilyen kapcsolatot és Dan, mint pasi nem érdekel. Hogy számomra ő csak egy jó barát…

- Lányok, a kapufa nem gól! – szólalt meg az edző elégedetlen hangon a pálya széléről, ahonnan minket kísért figyelemmel.

Mindezt abban a pillanatban, amikor egy tökéletes ziccer helyzetet hagytam ki.

Újra kezembe vettem a labdát, mely stabilan tapadt a kezembe a rajta lévő wax rétegnek köszönhetően, s kifújtam a magamban tartott levegőt. Megráztam fejemet, s igyekeztem minden mást, ami nem a kézilabdával kapcsolatos, teljesen kizárni a fejemből.

A többieken körbe pillantva láttam, hogy nem csak én voltam egy kissé szétesve fejben. Ám amint az edző ellentmondást nem tűrő hangja felcsendült, s határozottan mégis burkoltan szólított fel minket, hogy ez így nagyon nem lesz jó, mintha csak egy varázsszót ejtett volna ki a száján. Mindannyian észhez tértünk, s összeszedtük magunkat. A még hátralévő egy órában sokkal koncentráltabban, magunkból a lehető legjobbat és legtöbbet kihozva csináltuk végig a legkülönbözőbb feladatokat.

- Jól van lányok, már ennyi elég lesz. Holnap videózással folytatjuk, s a továbbiakban már módszeresen az ellenfélre koncentrálva fogunk készülni. Szép napot mindenkinek! – búcsúzott az edző, s engedett minket utunkra.

A törölközőmet a nyakamba akasztottam, s az üvegemet magamhoz véve indultam volna az öltöző felé, mikor Gabriel – az edzőnk - hangja felcsendült mögöttem.

- Amanda!

- Tessék? – fordultam felé érdeklődve.

- Ugye nem felejtetted el a holnapi látogatást?

- Nem, dehogy. A délelőtti edzést követően egyenesen oda megyünk Deevel.

- Nagyszerű, köszönöm. – bólintott.

- Igazán nincs mit. – mosolyodtam el, majd intettem és folytattam utamat az öltözőbe.

Marco szemszöge

A délután további része sem telt, másképp, mint az ébredésem utáni pár óra. Vagy a tévé előtt heverésztem, s valami agybutító műsort bámultam, vagy a telefonomon lógtam és néhány ismerősömet boldogítottam.

Az egyetlen hátulütője egy teljes szabad napnak, hogy annyira elszokik tőle az ember, hogy pár óra semmit tevés után már nagyon tud szenvedni az unalomtól.

Nagy kínomban magamhoz vettem a laptopomat, hogy azzal is elüssem egy kicsit az időt. Épp az interneten böngésztem az utóbbi napok, hetek eseményeit illetően, mikor óhatatlanul is ráakadtam egy múlt heti cikkre, melynek címében a nevem szerepelt. Így kíváncsian kattintottam rá, hogy el tudjam olvasni, mégis miről szól pontosan.

Egy zenével foglalkozó oldal nyílott meg előttem, így sejtettem, hogy nem egy újabb őrült pletyka kerül szemeim elé, amivel csak felidegesíthetem magamat.

Cikk a www.all-about-music.com portálról

Töretlen lendületben Marco Jensen

A januári lemezbemutatóját követően nagyszabású turnéba kezdett az egyre nagyobb ismertségnek örvendő popsztár, Marco Jensen. A koncertsorozat alatt bejárja egész Dániát.

„A turné megtervezésekor elsődleges célunk az volt, hogy minél több városba eljussunk. A rajongóim mindennél fontosabbak számomra, így egyértelmű volt, hogy igyekszünk sok fellépést szervezni és nem csak a nagyobb városokban.” – mesélte egy interjúban Marco.

Az énekes szavát tartva immár egy hónapja látogatja sorra a városokat, s útját koncertek, közönségtalálkozók, dedikálások, tévés és rádiós szereplések kövezik.

A következő hetet Koppenhágában fogja tölteni egy kis pihenéssel, hogy aztán újult energiával vesse bele magát a munkába.

Marco egyre növekvő népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy a dániai turnét követően Európa öt országában is fellép majd a nyár folyamán. A városok listáját egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, mindenesetre mi kíváncsian várjuk, mely országok meghódítását tűzte ki célul magának az ifjú tehetség.

Hm, milyen jól tájékozott a cikk írója. A tegnapi napig még én sem tudtam biztosan, hogy hova is fogunk majd menni külföldre fellépni. Még néhány helyen folynak az egyeztetések, de az biztos, hogy Spanyolországot, Franciaországot, Németországot és Svédországot a nyár folyamán meglátogatjuk. De egy oroszországi, magyarországi, belgiumi és norvégiai fellépés lehetősége is az orrunk előtt lebeg.

Őszintén remélem, hogy sikerül a menedzserünknek megegyezni velük és így minél több külföldi rajongómhoz eljuthatok majd. Mint ahogy azt a cikk írója is említi, a rajongóim a legfontosabbak…

  

2. fejezet - Shadows

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! :) Az eddigi leghosszabb rész, több mint hat oldal, úgyhogy tényleg lesz mit olvasnotok :) ami a számokat illeti, a másodikat ha lehet, mindenképpen indítsátok el, úgy az igazi ;)
Köszönöm a pipákat és Jenni neked  pedig a kommentet. Mindenféle visszajelzés különösen fontos a számomra, hogy tudjam itt vagytok és érdekel titeket, az amit írok.
A mai részben is olvashattok mindkét főszereplő szemszögéből, de túlnyomó részt Amanda lesz beszédesebb formában...
Jövő héten érkezik a következő fejezet.
Kellemes olvasást! :)
Puszi, Csillu

2. fejezet

Shadows

2012. március. 20.

Amanda szemszöge

A Shadows, mint mindig most is tekintélyt parancsolóan uralta a környéket. A bejárat előtt még csupán néhány fiatal lézengett egy- egy üveg alkohollal, s egy szál cigivel a kezében. Ám belépve a hely ontotta magából az életet. A parketten rengetegen táncoltak, a pultosoknak egy szabad percük nem volt - mindig kért valaki egy alkoholos italt, esetleg üdítőt - valamint az elhelyezett kanapékon is csak elvétve akadt egy- két szabad hely.

A srácok határozottan haladtak a galériaszerűen elterülő VIP részleghez, ahova még a délután folyamán foglaltak helyet. A pár lépcsőfokon fellépdelve tekintetem a jelenlévőket pásztázta, hátha látok egy- két ismerős arcot, de csupán néhány meglepett pillantással találkoztam.

Valahogy a mai napig meg tud lepni, hogy egyeseknek mekkora örömöt, élményt jelent, ha egy csapattársammal vagy velem találkozhat, pedig már otthon is hasonló közeg vett körül évekig, mielőtt Dániába költöztem. Holott mi aztán semmi különlegeset nem csinálunk. Persze nekünk már az is hatalmas dolog, hogy annak élhetünk, amit szeretünk, de hogy a többi ember miért tekint ránk ettől másképp, azt tényleg nem tudom. A szurkolók szeretete, támogatása elképesztő, s szavakkal leírhatatlan érzés, s szinte minden egyes alkalommal kiráz a hideg, amikor az aréna pályájára lépek egy- egy mérkőzés előtt…

Elkalandozott gondolataimból Dee rántott ki, mikor megragadta a kezemet, s egyszerűen lehúzott maga mellé a kanapéra. Alig hogy elfoglaltuk a helyünket, már ott is volt egy fiatal srác, hogy megkérdezze, mit hozhat nekünk. A fiúk rendeltek kezdetnek mindenkinek egy rövid italt, s mellé kísérőnek mindenki mást kért.

- Én egy Sex on he beach-et kérnék. – mosolyogtam a srácra, aki lelkesen viszonozta azt, miközben feljegyezte kérésemet.

- Anton nem jön? – fordultam Dee felé érdeklődve.

- Nem, közbe jött valami, így csak holnap ér vissza a városba. – rázta meg a fejét.

- Ne lógasd az orrod, az már aztán tényleg nincsen messze. – feleltem, amint észrevettem szomorkás tekintetét.

- Tudom. De nem szoktam meg, hogy ilyen huzamos ideig ne lássuk egymást és már baromira hiányzik. – sóhajtott fel.

Hát igen, van benne valami. Dee tavaly nyár elején költözött össze barátjával, akivel már másfél éve egy párt alkotnak, s azóta szinte alig lehetett szétrobbantani a turbékoló párt.

A pincér visszaérkezett a rendelésünkkel. Amint mindenki megkapta az italát, a fiúk poénos rögtönzött beszédeket tartottak. Elhúztam a számat, mikor a kezemben lévő 4 cl-es pohárkára néztem, ami ugyan csak félig volt, de egyáltalán nem kívántam. Ahogy ránéztem, már éreztem, ahogy végigmarja a torkomat. Elfojtottam az arcomra kiülni készülő fintort, s mosolyogva emeltem fel kezemet, hogy koccinthassak a többiekkel.

Amint az ital lecsúszott a torkomon meglepetten vettem észre, hogy nem követi az a tipikusan égető hatás. Kérdőn pislogtam a srácok felé.

- Csak, hogy ne mondhassátok azt, hogy nem figyelünk rátok. – kacsintott rám Adam.

- Oh, minő lovagias cselekedet. – kaptam drámaian a szívemhez, mire mindenki hangosan felnevetett, én pedig kinyújtottam Adamre a nyelvemet.

- Vigyázz, mert leharapom. – jegyezte meg, miközben a fejét csóválta.

Amint túl voltunk a harmadik kör rövid italon és két koktélon lelkesen vonszoltuk le a srácokat a parkettre, s a dübörgő basszust élvezve vidáman nevetgélve táncoltunk.

Marco szemszöge

Egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, még egy kis igazítás a hajamon és már készen is voltam. Amint kiléptem a fürdőből megszólalt a csengő. Villámgyorsan magamra kaptam az egyik kedvenc piros cipőmet, fekete bőrdzsekimet, bezártam az ajtót, s robogtam is le a másodikról. Az épület előtt egy taxi várakozott, amiben Tom csápolt reménykedve, hogy észreveszem és nem kell kiszállnia. Táncos létére mérhetetlenül lusta, amit elég gyakran a fejéhez vágok. Vagy egy vállrándítással rendez le, vagy hosszas beszédbe kezd, hogy ő csak energiatakarékos és hogy nekünk is az ő példáját kéne követnünk.

- Sziasztok! – köszöntem a kocsiban ülő három srácnak.

- Hello. – csendültek fel szinte kórusban.

- Hova menjünk? – vetette fel a kérdést Jesper.

Három kíváncsi szempár fordult felém, így arra merészeltem következtetni, hogy most rajtam a sor, hogy kitaláljam, mégis merre induljunk. Agyamban gyorsan pörgettem a számításba eső klubok nevét, röviden eltöprengve, hogy melyik lenne most a legideálisabb.

- A Shadowsba legyen szíves. – adtam meg a választ a sofőrnek és a táncosaimnak egyaránt.

Amanda szemszöge

Alien Cut& Dino Brown – Call me up

Halk sóhaj szakadt fel belőlem, miközben lehuppantam a fekete kanapéra Dee mellé, aki egy számomra ismeretlennek tűnő sráccal beszélgetett.

- Na, mi történt csajszi? – fordult felém érdeklődve.

- Sehol egy jó pasi, akire szemet vethetnék. – feleltem bosszankodva.

Frusztrált voltam és nem amiatt, amit Diananak mondtam. Vagyis részben mégiscsak. Csakhogy nem az volt a bökkenő, hogy nem találtam egyetlen hímnemű egyedet sem, aki felkeltette volna az érdeklődésemet. Ó, dehogy. Csak amint részletesebben megfigyeltem őket, az agyam önkéntelenül is felidézett egy magával ragadó mosoly, mogyoróbarna szem, s barna haj tulajdonosát. Akit mindössze pár másodperc erejéig láttam. Ma délután…

Megráztam fejemet, igyekezve kitörölni arca markáns vonásainak képét, fülemben csengő gyöngyöző nevetését.

A következő felcsendülő dallam látszólag elterelte figyelmemet.

Lábaim a zene ütemére mozogtak. Tekintetem a tömeget pásztázta, s jókat mosolyogtam néhány idétlen mozdulaton.

Egyre többen csatlakoztak kanapén ücsörgő társaságunkhoz. Elsőként Dan vágta le magát mellém, – ezzel nem kicsit lepve meg engem, általában végigtombolja az éjszakát, amikor bulizunk, hacsak nem épp egy cicababát szédít, akivel aztán idő előtt felszívódnak - majd lassan követték a többiek is.

Utoljára Nina érkezett meg asztalunkhoz elégedett mosollyal az ajkán, mely – volt egy olyan megérzésem, hogy - számomra nem sok jót sejtetett.

Fél perc múlva véget ért a dal, s a mikrofonban felcsendült a DJ hangja, miután lekeverte az alapot.

- Hey, remélem, mindenki jól érzi magát! A következő szám egy elbűvölő hölgyemény kérésére szóljon Danny fiúnak és A-nek. Srácok, a színpad a tiétek.

Gyanús pillantást vetettem barátnőmre, - hiszen a leggyakrabban az ő szájából hallottam ezt a megszólítást, amiért Dan igen csak harapós kedvében szokott lenni - aki angyalian mosolygott, s vállat vont. Aztán szemem elé kúszott Dan alakja. Kezeimet megragadva húzott fel a kanapéról, s vezetett a parkett közepére, a többiek pedig hangos ujjongás közepette vigyorogva várták, hogy mi fog történni.

Ha eddig nem is, most már majdnem minden szempár ránk emelkedett. Fejemet megcsóváltam, s vártam.  

(EnriqueIglesias – Ring my bells)

A szám elindult, az eddig vadul villogó fények most sejtelmes vöröses színbe öltöztették az egész helyet, ezzel már előre egy különleges hangulatot teremtve. Körülöttünk minden lelassult, s én teljes figyelmemet a velem szemben állónak szenteltem. Ajkaim hatalmas mosolyra húzódtak az ismerős dallam hallatán.

Először lassú ütemek csendültek fel, mi pedig ösztönösen egyszerre kezdtünk el mozogni. Egyik kezemet összefűztem az övével, s néhány tétovának tűnő lépést tettem felé, majd eltávolodtam tőle. Amint a derekam felé nyúlt, megismételtem ezt a folyamatot egy kacér mosollyal az arcomon. Ő ezt a játékot látszólag megelégelve a karjai közé pörgetett, de én másodpercek alatt kiszabadultam „börtönömből”.

A csípőmet tekertem a vérpezsdítő ritmusra, miközben mindketten belecsempésztünk mozdulatainkba egy- két latinos tánclépést. A köztünk lévő távolság apránként ugyan, de egyre biztosabban csökkent.

„Néha szereted, néha nem. Néha szükséged van rá, azután nem, s inkább veszni hagyod.” - teljesen elengedve magam élveztem a zenét, az énekes varázslatos hangját, s az erotikus töltettel igencsak megáldott szöveget.

„Egyre közelebb jössz hozzám, érzem a leheleted. Olyan, mintha eltűnne a világ, amikor itt vagy velem…” – énekeltem kihívóan a szemébe nézve a szöveget.

Dan tette meg az utolsó lépést, melyet követően már az arcomon éreztem a tüdejéből kiáramló levegőt, ahogy a következő szavakat ejtette az énekessel együtt: „Akarsz, szükséged van rám!”  

Amint kezei végigsimítottak az oldalamon, légzésem kapkodóbbá vált. Aztán karjait derekam köré fonta, s egy lágy, alig érzékelhető csókot lehelt nyakamba. Ajkaimba harapva táncoltam tovább. Ölelésében megfordultam, amit csupán annyival reagált le, hogy még szorosabban vont magához. Hátam mellkasának simult, testünk teljes összhangban mozgott.

Ajkai játékosan fülcimpámba haraptak, mire én jobb kezemet tarkójához emelve értem el, hogy csökkenjen a köztünk lévő magasság különbség, s állkapcsára nyomtam egy gyengéd csókot. Jóízű nevetése még akkor is fülemben csengett, mikor újra szembefordultam vele.

Most saját kezűleg fonta karjaimat nyaka köré. Egymást ölelve mozogtunk a még vissza levő pár ütemre. Aztán a zene fokozatosan elhalkult.

Fél másodpercig csak a másik kapkodó légzését hallottuk, majd elindult egy újabb szám.

Hevesen verdeső szívvel álltunk ott a másik tekintetébe mélyedve. Dan reagált elsőként, s apró puszit nyomott a szám sarkába, majd kezemet megragadva a többiek felé kezdett húzni.

- Tündérke, még mindig elképesztesz. – állt meg egy pillanatra, s hitetlenkedve nézett rám – De határozottan hozzá tudnék szokni ehhez. – motyogta a fülembe a második mondatot és egy puszit adott az arcomra.

- Őrült vagy. – nevettem fel, miközben bal karomat a dereka köré fonva igyekeztem újra mozgásra ösztönözni kikerülve egy lányt, aki láthatóan Dan figyelmét próbálta magára vonni. A mellettem haladóval összenéztünk, majd egyszerre tört fel belőlünk a nevetés.

Jó kedvünk még akkor is kitartott, mikor visszaértünk a társaságunkhoz. Már készültem leülni, mikor a srácok ujjongása és rögtönzött füttykoncertje arra sarkallt, hogy a mögöttem álló fiúra pillantsak. Kezeivel a levegőben mutogatott és mindehhez még egy perverz kifejezés is társult. Megcsóváltam a fejemet, majd úgy döntöttem, nem teszem szóvá, inkább lehuppantam Dee mellé.

Tekintetem végigfuttattam a kanapékon helyet foglalókon. Nina dühösen meredt rám.

- Minden oké? – tátogtam felé.

- Persze, a legnagyobb rendben. – vágta oda durván, majd felpattant, s már csak a távolodó alakját láttam.

Pár másodpercig értetlenül néztem, aztán felálltam és szapora léptekkel utána siettem. Nem könnyítette meg a dolgomat a nagy tömeg, az, hogy kerülgetnem kellett az embereket, csak lassított a tempómon. Mégis igyekeztem utolérni. Az előttem száguldó barátnőmet figyeltem, nehogy eltűnjön a szemem elől.

Az egyik másodpercben még lendületesen haladtam, ám a másikban már egy kemény mellkasnak csapódtam. A kidolgozott felsőtest tulajdonosa reflexből kapott utánam, nehogy a földre vágódjak. Az érintésének hatására forróság öntött el, s ahol hozzám ért, bizsergett a bőröm. Kábultan néztem fel megmentőm arcára. Egy mogyoróbarna szempár pásztázott érdeklődve, melyet a délután folyamán már volt szerencsém látni és azóta sem tudtam teljesen kizárni a gondolataim közül.

- Ne haragudj! – szólaltam meg, miközben pillantása továbbra is fogva tartotta az enyémet.

Elmosolyodott, s megrázta a fejét. A lélegzetem elakadt egy másodpercre mosolya látványától.

- Jól vagy? – csendült fel bársonyos hangja egészen közelről, melynek köszönhetően megcsapott kellemes parfümjének illata, s megborzongtam tőle.

- Persze. – feleltem bódultan.

Az érintése, a hangja, a mosolya, az illata, az élénken csillogó szemei… Olyannyira intenzíven hatott rám egész jelenlétével, hogy az még engem is meglepett.

Aztán észbe kaptam, ahogy barátnőm alakja suhant el mellettem.

- Mennem kell. – nyögtem ki elmésen – Még egyszer, ne haragudj. Szia. – hadartam, majd indultam is – Nina! – kiáltottam a lány után, holott tudtam, hogy nem hallja. Vagy ha mégis, tisztában voltam vele, hogy nem fog megállni, így szaporáztam lépteimen.

Marco szemszöge

Ott álltam szótlanul a csukott ajtóra meredve, mint valami idióta, miközben ajkaimon bárgyú mosoly játszott. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy még találkozhatok vele, azt meg pláne nem, hogy még aznap, mikor először megpillantottam.

Ahogy kiszúrtam ismerős alakját egy szőkeség után cikázni, azt hittem, élénk fantáziám szüleménye csupán, hiszen épp egy perccel korábban gondoltam rá, hogy vajon Ő mit csinálhat. Egy nagyon rövid farmernadrág, laza fehér póló, s fekete kalap volt rajta, ami egyfajta játékosságot kölcsönzött neki.

Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez a lány nem Ő, ám mégsem tudtam elfojtani a késztetést, hogy utána járjak a dolognak, így elébe siettem. Persze azzal nem számoltam, hogy egyetlen emberre fókuszálva siet végig magas sarkújában a helyiségen, s szó szerint nekem rohan. Karjaim ösztönösen zártam köré, nehogy elessen, és véletlenül valami baja legyen.

Amint felemelte a fejét, s rám nézett, már biztos voltam benne, hogy ő az a lány. Tekintetemet az övébe mélyesztettem és kíváncsian fürkésztem arcát. Zavart mosoly jelent meg arcán, szemeiben a felismerést láttam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz érzéssel töltött el, hogy tisztában van vele, ki is vagyok.

Vadul vigyorogtam rá, miközben éppen elnézést kért figyelmetlenségéért. Bocsánatkérését figyelmen kívül hagyva érdeklődtem hogyléte felől.

Hangja kissé kába volt, ami nem tudom, hogy az elfogyasztott alkohol esetleg az én közelségem hatásának volt köszönhető, de jobb szerettem volna azt hinni, hogy én vagyok az oka.

Aztán észbe kapott és fél perc múlva már ott sem volt.

Én pedig azóta is bejáratot bámulom…

Amanda szemszöge

Az épület előtt sikerült utolérnem Ninat, s karját elkapva magam felé fordítanom.

- Hé! – szóltam rá szelíden, mikor kitépte kezét az enyém közül.

- Mi az? – förmedt rám ingerülten.

- Mi történt?

- Amanda Simon, az történt. – vágta a fejemhez, szájából a nevem egy durva szitokszónak hatott, olyan hangsúllyal vetette oda.

Értetlenül néztem rá majd, mint egy villám csapott belém a felismerés.

- Nina, tudod nagyon jól, hogy engem nem érdekel Daniel.

- Hát nekem nem úgy tűntél, mint akit annyira hidegen hagy. – sziszegte.

- Szeretek vele táncolni, mert szinte profi és valami rejtélyes módon úgy érzem, hogy a parketten kiegészítjük egymást, de ennyi.

- Akkor miért hagyod, hogy csókolgasson? – érdeklődött negédesen, felvont szemöldökkel.

- Nem csókolgatott, csak egy puszit adott az arcomra. – szögeztem le határozottan – És mielőtt ezt is hozzám vágnád, csak játszottunk egymással tánc közben. Nem tagadom, valahogy megvan a kémia köztünk, mindig is megvolt. Mégsem akarok tőle semmit, ami barátságon túl mutat. Sosem akartam. – folytattam – Egyébként jó lenne, ha kitalálnád, mit akarsz tőle és tudatnád vele, mielőtt egy szurkolónak, aki imádja, és bármit képes lenne megtenni érte, sikerül lecsapnia a kezedről. – vágtam oda, majd faképnél hagyva igyekeztem vissza a többiekhez.

A düh fortyogott bennem még csak a feltételezésre is, hogy azt gondolja, pont én lennék képes keresztbe tenni neki. Az az egyetlen mentsége, hogy láttam rajta, hogy nem teljesen józan. Emellett totálisan belezúgott Danbe, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem mer lépni. Pedig mióta megismertem őt, mindig határozott volt. Tudta mit akar, és azt mindig el is érte. De Dan úgy látszik kifogott rajta.

- Nina? – kérdezték a többiek szinte kórusban, mikor visszaértem hozzájuk.

- Az előbb még kint volt. Nem tudom bejött- e utánam vagy sem.

- Mi baja? – érdeklődött Dee.

- Hülye. – feleltem nemes egyszerűséggel. A srácok felröhögtek, majd az italpult felé vették az irányt.

- Am, most komolyan! Mi történt?

- Kiakadt, mert azt hitte Dan megcsókolt. Féltékeny, szerelmes. – vontam vállat – Csak tudnám, hogy akkor miért pont nekünk küldte ezt a számot. – ráztam meg a fejem.

- Beszélni kéne vele.

- Én az előbb vágtam a fejéhez, hogy jobb lesz ha lép, hogyha akar tőle valamit.

- Ott van. – intett fejével barátnőnk felé, aki a mosdóba igyekezett.

- Nagyszerű. – jegyeztem meg közömbösen, majd felálltam. – Tartsd szemmel, oké? Én most hazamegyek. – magamra kaptam a fekete bőrkabátomat, majd keresztülvetettem vállamon a kis táskát.

- Biztos nem maradsz?

- Igen.

- Amy cica, hát te hova készülsz? – nézett végig rajtam Adam.

- Haza. Nekem mára ennyi elég volt. – válaszoltam, majd búcsúzkodni kezdtem.

- Kikísérlek. – karolt át Dan.

Néma csendben haladtunk egymás mellett, mialatt én a tömeget pásztáztam, hátha meglátom Őt. Egy bárszéken ült, háttal nekem, mégis felismertem jellegzetes testtartásáról. Szinte biztosra vettem, hogy komolyabb szinten is foglalkozhat a tánccal. Már délután is feltűnt, hogy a mozgásába vegyül valami kecsesség, kifinomultság. Egyszerűen tudtam, hogy Ő az. S mintha megérezte volna rá szegeződő pillantásom, megfordult és egyenesen a szemembe nézett. Ajkaim félénk mosolyra húzódtak, melyet ő sokkalta bátrabban viszonzott. Aztán kénytelen voltam tekintetemet elfordítani róla, mert Dan már az ajtónál állt, s várta, hogy kilépjek rajta.

A benti fülledthez képest sokkalta hűvösebb levegő bekúszott a kabátom alá, s megborzongatta a testemet. Telefonomat előkapva gyorsan hívtam egy taxit magamnak.

- Tíz percen belül itt van. – jelentettem ki csendesen.

- Mi történt? – tért rá a lényegre Dan, miután egy bólintással jelezte, hogy felfogta.

Nem is fáradozott azzal, hogy afelől érdeklődjön, van-e egyáltalán valami baj. Már legalább egy éve ismerjük egymást – ha nem több – így pontosan tudja, hogy mikor emészt valami, egyszerűen csak rám kell néznie.

- Kicsit összekaptunk Ninával. – sóhajtottam fel.

- Mégis min? – hangjából érezhető volt, hogy mennyire meglepte a válaszom.

Ami érthető, hiszen annyira megvan barátnőm és köztem az összhang, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy bármi miatt haragban legyünk.

Tagadólag megráztam a fejemet. Úgy éreztem, nem én vagyok az a személy, akinek ezt el kell mondania neki. Dan felvont szemöldökkel nézett rám, de nem voltam hajlandó megtörni vizslató tekintete alatt. Végül próbálkozást feladva inkább magához ölelt.

- Nézd Dan, ami minket illet, ugye tisztában vagy vele, hogy szoros barátságnál nem érzek többet irántad? – motyogtam kérdésemet a nyakába, miközben karjaiba simultam.

- Tudom, tündérke, tudom. – simogatta a hátamat. – Elég nyilvánvalóan az értésemre adtad már az elején. – hangjából bosszússág csengett, mire halkan felnevettem. – Mikor elmondtad, hogy azon a néha jelentkező megmagyarázhatatlan vonzódáson kívül, amit egyébként én is szoktam érezni, hogy csak barátként tekintesz rám, akkor jöttem rá, hogy én is így érzek.

Mosolyogva hallgattam mondandóját, s egyfajta nyugodtsággal töltött el, hogy ő sem érez semmi többet. Egy kocsi fékezett le mellettünk. Dan, miután elengedett, kinyitotta nekem a hátsó ajtót, ám mielőtt még beszálltam volna, felé fordultam és komolyan néztem rá.

- Ne játssz tovább Ninával, kérlek! Ha akarsz tőle valamit, akkor lépj. Különben teljesen összezavarod ezzel a viselkedéssel. – hangom határozottan csengett.

Dan szótlanul ácsorgott kezét a kocsiajtón fektetve, s meredt maga elé hosszú másodpercekig, majd alig észrevehetően bólintott.

- Jó éjt, Dan! – öleltem magamhoz újra.

- Neked is jó éjt, Tündérkém!

Elmosolyodtam. Amennyire eleinte nem tetszett ez a becenév – melyet alacsonyságom miatt aggatott rám, persze csak hozzá képest. Hiszen egy jó százhetvenöt centi magas lányt nem hiszem, hogy alacsonynak kéne titulálni, de Dan a maga százkilencvenöt centijével jó fél fejjel magasabb volt. – annyira megszoktam és megszerettem az utóbbi időben.

Fáradtan dőltem hátra az ülésben, s az ablakon kilesve figyeltem Koppenhága éjszakai fényeit, miközben ajkaimat egy halk sóhaj hagyta el. Őszintén reméltem, hogy a holnapi nap rendeződik minden. Többek között kusza gondolataim is, melyek a bárpultnál ücsörgő barna szemű srác körül kavarogtak.

A mai nap már nem az első alkalommal…

1. fejezet - Igéző tekintet

Sziasztok!

Most, hogy megérkezett az első fejezet, ez a blog is beindul. :) Ahogy azt oldalt is olvashatjátok, mostantól heti egyszer, méghozzá pénteken fog érkezni a folytatás.
Felkerült egy Kézilabda névre hallgató menüpont is a blogra, melynek célja az lenne, hogy a számotokra esetleg ismeretlen kifejezéseket elmagyarázza, habár egyelőre nem lesz még szükségetek rá. Mélyebben majd a negyedik fejezet környékén merülünk csak el a kézilabda világában. ;) Amennyiben kíváncsiak vagytok a szereplőkre, s egy rövid jellemzésre róluk, katt ide: Karakterek.
A chat alatt pedig mindig megtaláljátok majd a soron következő fejezet egy kis részletét.
A fejezetek felépítése a továbbiakban is olyan lesz, mint a mostani. De hogy az mégis milyen? Nem szaporítom tovább a szót, - csupán ennyi lett volna, amit el akartam mondani a kezdés előtt -  így máris meglátjátok. ;)
Őszintén remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket majd a történet! :)
Kellemes olvasást!
Puszi, Csillu

1. fejezet
Igéző tekintet

2012. március 20.

Amanda szemszöge

Határtalan jó kedvvel hallgattam a mellettünk haladó fiúk elégedetlenkedését. Ajkaim hatalmas mosolyra húzódtak, míg napszemüvegemet a fejem tetejére toltam, hogy tekintetem az egyik durcás egyed szemébe mélyeszthessem.

- Csak hogy tudjátok, mi hagytunk titeket nyerni. – jelentette ki határozottan Daniel.

- Oh, igazán? – játszotta a meglepettet a mellettem sétáló Dee.

- Bizony. – bólogatott Adam hevesen.

- Srácok, nincs mit ezen szépíteni, lealáztunk titeket. Ismét. – tettem hozzá az utolsó szót jól kihangsúlyozva, s összepacsiztam két barátnőmmel.

A kis civakodásunk a délutáni időtöltésünkből kialakult versenyen folyt. Ritkán akadt olyan időpont, amely az egész baráti társaságunknak megfelelt volna, így igyekeztünk azt a kevés alkalmat jól kihasználni. A programok változóak voltak, gyakran csak egy kávézóba, cukrászdába esetleg pizzériába ültünk be, ám sokszor előfordult, hogy valami aktívabb programra vágytunk, ilyenkor a délutánokat biliárdozással az estéket pedig egy kiadós bulival töltöttük.

A mai nap ez utóbbi kategóriába tartozott. A játékteremből kilépve határozott lépésekkel haladtunk a törzshelyünkké avanzsált Orange névre hallgató kávézóba.

- Ezt szívd vissza azonnal! – sziszegte Nina, mire elkalandozott gondolataim újra a helyes vágányra terelődtek.

Azon már meg sem lepődtem, hogy újfent vitába keveredett Daniellel, mindig ezt csinálják és meg merem kockáztatni, hogy élvezik is ezt a macska- egér játékot. A srácok titokban már fogadásokat is kötöttek, hogy mikor gyilkolják le egymást, vagy gabalyodnak egymásba. Én jobbnak láttam kimaradni a dologból, de minden esetre türelmetlenül vártam, mikor teszi meg valamelyikük végre a döntő lépést, ahonnan már nincs visszaút. Hiába, imádtam mindkettőjüket, szerintem természetes, hogy szurkoltam a boldogságukért.

- Mi az, drága? Olyan kis szótlan vagy ma… – termett hirtelen mellettem egy magas, felzselézett szőke hajú, kék szemű, mindig vidám srác.

- Adam, csak nem sikerült elfogadni a vereségetek tényét? – érdeklődtem.

- Kikérem magamnak… - mondatát félbehagyta, s durcásan összevonta maga előtt a karjait, orrát az ég felé emelve haladt tovább mellettem.

Fejemet csóválva tartottam vele a tempót, magas sarkú cipőim folytonos kopogása a köztünk kiülő csend ellenére is tudatta vele, hogy eszem ágában sincs komolyan venni sértődöttségét.

- Ugyan már, ne csináld! – nevettem fel, s a vállába bokszoltam. Pár másodperc múlva ajkaira kiült az elmaradhatatlan mosoly, karjait átvetette a vállamon, s magához ölelt.

Közben a csoportunk egyik része fokozatosan sorolt be mögénk, amit a pillanat töredékéig értetlenül figyeltem, de aztán nekem is feltűnt a velünk szemben igyekvő három srácból álló kis csapat.

Adammel jókedvű társalgásba kezdtünk, melynek következtében ajkaimon levakarhatatlan vigyor virított. Tekintetem megakadt az egyik srácon a szembe jövő társaságból, akik már olyan távolságra voltak tőlünk, hogy könnyedén szemügyre tudjam venni őket.

Barna haja gondosan fel volt zselézve, ajkain halvány mosoly játszott, s pillantása az enyémet kereste. Szemei mogyoró barnák voltak és - ugyanúgy, ahogy szája – boldogságot sugároztak. Ez a másodperc töredékéig megdöbbentett, mert hasonlót még soha nem vettem észre egyetlen srácnál sem.

Alig láthatóan megráztam fejemet, hogy észhez térjek kissé zavaros gondolataim közül, majd a továbbiakban minden figyelmemet a többieknek szenteltem nem is foglalkozva az arcomat pásztázó pillantással, legyőzve a késztetést, miszerint újra a rejtélyes idegenre nézzek.

Marco szemszöge

A nap sugarai utat törtek maguknak a fák lombjain keresztül, s aranysárgára színezték a környezetet. Szerettem, ahogy fénye az arcomat érintette és melegséggel töltött el. A levegő a virágzó fáktól illatozott, s mivel csak nem rég indultunk el Koppenhága egy nyugalmasabb, kertvárosi részéből, még a madarak csiripelését is hallani lehetett. Ez a kellemes időjárás márciusban csodaszámba megy Dániában, ki akartam élvezni minden egyes másodpercét, emiatt is döntöttem a séta mellett.

- Nem értem, miért akarsz gyalog menni. Mintha nem mozognánk így is bőven eleget. – panaszkodott mellettem Tom.

- Ne legyél már ennyire hisztis. Kibírod ezt a húsz percet. – feleltem, majd a továbbiakban a gondolataimba mélyedtem.

Ha az ember egy kisvárosban tölti élete első tizenhat évét, érthető, hogy időnként igényli a nyugalmat és igyekszik kiélvezni azt.

Rám ez most fokozottan érvényes volt, az elmúlt egy hónapban egy nyugodt délelőttöm sem akadt. A turné kellős közepén voltunk, minden másnap egy új városban hajtottuk fáradtan álomra a fejünket, s nem hogy a madarak énekét nem hallottam, de gyakran még a saját gondolataimat sem. Imádom a rajongóimat, de néhányuk képes túlzásokba esni és eluralkodik rajtuk az őrület, ami be kell hogy valljam, egy kicsit ijesztő is...

Halkan dúdolgattam és szememmel ittam a zöldellő környék látványát, miközben fél füllel barátaim viccelődését hallgattam. Ahhoz fáradt voltam, hogy bármit is visszaszóljak, mikor éppen rajtam köszörülték a nyelvüket. Gondolataim a turné körül kavarogtak. Négy hete járjuk az ország kisebb, s nagyobb városait, időnként közbe iktatva egy-egy jótékonysági koncertet is. Az érdeklődés irántunk meglepően nagy volt, mindenhol teltház előtt tudtunk fellépni. Ugyan fárasztó ennyit úton lenni, s két vagy három naponta fellépni, de igazán nem panaszkodhatok, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek és úgy látszik, végre tényleg célba érek. Egyre nagyobb felhajtást csap körülöttem a média, s ez által egyre több ember figyel fel a zenémre. Egyre több és több rajongóm lesz, akik tényleg szeretik a zenémet, s azt, amit a színpadon művelünk. S ugyan nem kevés munka van az egész mögött, de a boldogságtól csillogó szemeket nézve egy koncerten, valamint a kedves szavakat hallva azt gondolom, hogy ez minden fáradtságot megér.

Ugyan most kaptunk majd’ egy hét pihenőt, amit otthon tölthetünk, az élet nem áll meg. Tegnap értünk vissza Koppenhágába, de ma már a menedzseremmel, Axellel találkozunk, hogy egyeztessük az európai állomásait, s időpontjait a turnénak, valamint az eheti programunkat. És csak bizakodhatunk abban, hogy a továbbiakban már csupán a pihenésről fognak szólni a napjaink.

A lámpa zöldre váltott, s a szabad átkelést jelző hang berregése rántott vissza a jelenbe.

- Üdv újra köztünk. – bökött oldalba Tom. – Nagyon elméláztál.

- Csak az elmúlt heteken gondolkodtam. – feleltem, s én is elmosolyodtam.

Ugyan még hallottam epés válaszát, fel is nevettem rajta, de ahogy tekintetemet felemeltem, egy gyönyörű barna szempárba ütköztem.

Pillantásom végigfuttatva rajta – szemeihez hasonlóan haja is barna volt, s lágy hullámokban keretezte kedves arcát. Egy egyszerű fekete nadrág volt rajta egy háromnegyedes ujjú fehér alapon fekete kockás inggel, nyakában egy sárga sál, s a táskája is hasonló színben pompázott. A látszólag sportos öltözéket egy magas sarkúval tetette kissé elegánsabbá. – a lélegzetem elakadt egy pillanatra.

Ajkaim hatalmas mosolyra húztam, s mélyesztettem tekintetemet az övébe. Kedvesen mosolygott rám a másodperc töredékéig, majd figyelmét a mellette haladó szőke srácnak szentelte, mintha megszűntem volna létezni a továbbiakban.

Ahogy elhaladtak mellettünk egy rövidke időre még bársonyos hangját is hallhattam és megcsapott kellemes illata. Megtorpanva fordultam utána, s figyeltem Őt.

A mozgása akár a modelleké, nem pedig lezser, nem törődöm, mint a korabeli lányoké szokott lenni általában. Benne volt tartás és… kecsesség, igen ez a jó szó. Mint egy olyan fiatalé, akinek a szülei előkelő körökben mozognak, s belénevelték, hogy emelt fővel járjon, bármi történjék is, hiszen különb az átlagnál. De az is lehet, hogy táncos. Mondjuk valami modern vagy inkább balett táncos. Igen, a balerinákéhoz hasonlítható leginkább.

Elbűvölten bámultam bájos alakját, s egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogy lehet valaki még egy futó találkozással is ekkora hatással rám.

- Na mi van Marco, megkövültél? – törte meg a varázst egyik táncosom hangja.

- Mi? Nem! – ráztam meg a fejem, majd gyors léptekkel igyekeztem, hogy beérjem őket.

- Tudom, mi kell neked. – karolt át barátom – Egy kiadós bulizás. Méghozzá ma este.

- Felőlem. – feleltem, miközben vállam felett még egyszer hátrapillantottam, hátha meglátom azt a szépséget, amely ennyire képes volt elvarázsolni.

Ugyan az utcán továbbra is hemzsegtek az emberek, de Ő már nem volt sehol…

Amanda szemszöge

Már lassacskán estefelé járt az idő, így úgy gondoltam, ideje lesz elkezdeni a készülődést az esti bulira. Még csak véletlenül sem szerettem volna, hogy rám kelljen várniuk a többieknek, mert nem készültem el időben. Akkor hónapokig azt hallgathatnám, hogy milyen lassú vagyok.

Egy gyors frissítő zuhanyzást követően a törölközőmet magam köré tekerve léptem ki a szobámba.

- Na végre, mi tartott ennyi ideig? – sóhajtott fel Nina.

Ijedtemben majdnem felsikítottam, nem számítottam arra, hogy barátnőm szótlanul az ágyamon ücsörögve fog várni.

- Minden oké? – pillantottam rá felvont szemöldökkel.

- Igen… nem… nem tudom – sóhajtott fel, s hanyatt vágta magát a díszpárnák közé.

- Mi borított így ki? – érdeklődtem, miközben előhalásztam egy fehérnemű szettet a fiókból.

- Daniel. – ejtette ki a srác nevét, így már minden világossá vált számomra.

- Rengetegszer kifejtettem már a véleményem kettőtöket illetően, úgyhogy a továbbiakban nem fogom koptatni a számat. Ne duzzogj, ne húzd fel magad! Inkább keress valami jó számot, aztán kiválasztjuk a ruhákat estére. Egy perc és itt vagyok. – feleltem, majd ott hagytam őt.

Mikor magára hagytam, Nina már a laptopom fölött görnyedt és válogatott, majd pár másodperc múlva felcsendült egy régen nem hallott szám, miközben ő újra eldőlt az ágyamon. (Ida Corr – Let me think about it)

A fürdőben gyorsan magamra kaptam a fehér csipke bugyit és melltartót, majd újra a szobába léptem, miközben hajamat szárítgattam a kezemben lévő törölközővel.

- Úgy fogod érezni magad, mintha a mennyország közel lenne. Gyerünk kislány, higgy nekem és én megmutatom neked, hogy én vagyok az igazi út az eksztázishoz. - dúdolgattam halkan az énekesnővel együtt a szöveget.

- Mit veszel fel? – érdeklődött Nina rám pislogva a karjai takarásából.

- Jó időt mondanak éjszakára is, szóval valami rövidet. Azt mondod, akarsz, azt mondod, szükséged van rám. Azt mondod, szeretsz. Oh, nem tudom elhinni! – feleltem, aztán folytattam az éneklést.

- Valami elképzelés? – faggatott tovább, s újfent a laptopom kijelzőjét bújta.

Értetlenül figyeltem a viselkedését, ugyan mindig is egy kissé szétszórt volt, de ez a fokú szórakozottság még tőle is meglepő volt. Most vagy történt valami időközben, amiről nem tudok, vagy a mai civakodása Dannel mélyebben érintette, mint szokta…

- Nem tudom, de semmi extrémet nem szeretnék most felvenni, az tuti.

Felpattant az ágyról, majd kérdés nélkül vetette bele magát ruháim válogatásába.

- Mit szólsz ehhez? – került elő jó két perc múlva egy tűzpiros pántnélküli térdközépig érő ruhával és színben hozzá illő cipővel a kezében a gardróbból.

- Ezt most semmiképpen. – ráztam meg tagadólag a fejemet. - Valami egyszerű nadrág- topp kombinációra gondoltam. – tettem még hozzá.

Határozottságomat érzékelve meg sem próbált rábeszélni, hogy ez lenne a nyerő választás, tisztában volt már vele, hogy esélytelen lett volna a meggyőzésem.

Újra eltűnt, s hosszas keresgélés után egy sokkal megnyerőbb szettel állított elő. Egy egyszerű sötétkék farmer sort volt nála, valamint egy fehér ejtett vállú fekete csillagokkal díszített felső. S hogy ne keltsen túlságosan sportos hatást az összeállítás, egy fekete magas sarkút választott lábbelinek. Az ékszeres dobozomból kiválasztott egy fekete rózsás fülbevalót és hozzá színben és mintában egyaránt illő nyakláncot, valamint a kezembe nyomta az egyik kedvenc kalapomat.

Mosolyogva bólintottam, mire barátnőm elégedetten húzta ki magát egy újabb sikert elkönyvelve. Nevetve figyeltem reakcióját, majd székhelyünket az ő szobájába helyeztük át, hogy neki is kiválasszunk valamit. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű vállalkozás egy olyan szerelést választani, amire hajlandó rábólintani, de azt nem gondoltam volna, hogy még jó egy órával később is tanácstalanul fog ücsörögni az ágyán.

Kezdett úrrá lenni rajtam a bosszússág, így megfogtam az első kezem ügyébe akadó anyagot, ami történetesen egy félvállas kék ruha volt és barátnőm kezébe nyomtam.

- Akkor ezt veszed fel és nincs apelláta. – néztem rá szúrós tekintettel.

Végigfuttatta rajta a pillantását, s szemei azonnal felcsillantak. Ebből tudtam, hogy végre sikerült megtalálni a tökéletes darabot, nem is lesz akkora kényszer, hogy ezt kell ma este viselnie. Ajkaim diadalmas mosolyra húzódtak, s amint egymásra néztünk kitört belőlünk a nevetés.

- Zuhanyozz le, én addig felöltözök, aztán megcsináljuk a sminket. – indultam el saját hálóm felé.

Halkan dúdolgatva húztam magamra a kiválasztott ruhákat.

Egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam a parti hangulat, már alig vártam, hogy végre a klubban legyünk.

Valamiért olyan érzésem volt, hogy ez az este emlékezetes marad mindannyiunk számára, ám azt képtelen lettem volna megmondani, hogy miért…