2. fejezet - Shadows

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! :) Az eddigi leghosszabb rész, több mint hat oldal, úgyhogy tényleg lesz mit olvasnotok :) ami a számokat illeti, a másodikat ha lehet, mindenképpen indítsátok el, úgy az igazi ;)
Köszönöm a pipákat és Jenni neked  pedig a kommentet. Mindenféle visszajelzés különösen fontos a számomra, hogy tudjam itt vagytok és érdekel titeket, az amit írok.
A mai részben is olvashattok mindkét főszereplő szemszögéből, de túlnyomó részt Amanda lesz beszédesebb formában...
Jövő héten érkezik a következő fejezet.
Kellemes olvasást! :)
Puszi, Csillu

2. fejezet

Shadows

2012. március. 20.

Amanda szemszöge

A Shadows, mint mindig most is tekintélyt parancsolóan uralta a környéket. A bejárat előtt még csupán néhány fiatal lézengett egy- egy üveg alkohollal, s egy szál cigivel a kezében. Ám belépve a hely ontotta magából az életet. A parketten rengetegen táncoltak, a pultosoknak egy szabad percük nem volt - mindig kért valaki egy alkoholos italt, esetleg üdítőt - valamint az elhelyezett kanapékon is csak elvétve akadt egy- két szabad hely.

A srácok határozottan haladtak a galériaszerűen elterülő VIP részleghez, ahova még a délután folyamán foglaltak helyet. A pár lépcsőfokon fellépdelve tekintetem a jelenlévőket pásztázta, hátha látok egy- két ismerős arcot, de csupán néhány meglepett pillantással találkoztam.

Valahogy a mai napig meg tud lepni, hogy egyeseknek mekkora örömöt, élményt jelent, ha egy csapattársammal vagy velem találkozhat, pedig már otthon is hasonló közeg vett körül évekig, mielőtt Dániába költöztem. Holott mi aztán semmi különlegeset nem csinálunk. Persze nekünk már az is hatalmas dolog, hogy annak élhetünk, amit szeretünk, de hogy a többi ember miért tekint ránk ettől másképp, azt tényleg nem tudom. A szurkolók szeretete, támogatása elképesztő, s szavakkal leírhatatlan érzés, s szinte minden egyes alkalommal kiráz a hideg, amikor az aréna pályájára lépek egy- egy mérkőzés előtt…

Elkalandozott gondolataimból Dee rántott ki, mikor megragadta a kezemet, s egyszerűen lehúzott maga mellé a kanapéra. Alig hogy elfoglaltuk a helyünket, már ott is volt egy fiatal srác, hogy megkérdezze, mit hozhat nekünk. A fiúk rendeltek kezdetnek mindenkinek egy rövid italt, s mellé kísérőnek mindenki mást kért.

- Én egy Sex on he beach-et kérnék. – mosolyogtam a srácra, aki lelkesen viszonozta azt, miközben feljegyezte kérésemet.

- Anton nem jön? – fordultam Dee felé érdeklődve.

- Nem, közbe jött valami, így csak holnap ér vissza a városba. – rázta meg a fejét.

- Ne lógasd az orrod, az már aztán tényleg nincsen messze. – feleltem, amint észrevettem szomorkás tekintetét.

- Tudom. De nem szoktam meg, hogy ilyen huzamos ideig ne lássuk egymást és már baromira hiányzik. – sóhajtott fel.

Hát igen, van benne valami. Dee tavaly nyár elején költözött össze barátjával, akivel már másfél éve egy párt alkotnak, s azóta szinte alig lehetett szétrobbantani a turbékoló párt.

A pincér visszaérkezett a rendelésünkkel. Amint mindenki megkapta az italát, a fiúk poénos rögtönzött beszédeket tartottak. Elhúztam a számat, mikor a kezemben lévő 4 cl-es pohárkára néztem, ami ugyan csak félig volt, de egyáltalán nem kívántam. Ahogy ránéztem, már éreztem, ahogy végigmarja a torkomat. Elfojtottam az arcomra kiülni készülő fintort, s mosolyogva emeltem fel kezemet, hogy koccinthassak a többiekkel.

Amint az ital lecsúszott a torkomon meglepetten vettem észre, hogy nem követi az a tipikusan égető hatás. Kérdőn pislogtam a srácok felé.

- Csak, hogy ne mondhassátok azt, hogy nem figyelünk rátok. – kacsintott rám Adam.

- Oh, minő lovagias cselekedet. – kaptam drámaian a szívemhez, mire mindenki hangosan felnevetett, én pedig kinyújtottam Adamre a nyelvemet.

- Vigyázz, mert leharapom. – jegyezte meg, miközben a fejét csóválta.

Amint túl voltunk a harmadik kör rövid italon és két koktélon lelkesen vonszoltuk le a srácokat a parkettre, s a dübörgő basszust élvezve vidáman nevetgélve táncoltunk.

Marco szemszöge

Egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, még egy kis igazítás a hajamon és már készen is voltam. Amint kiléptem a fürdőből megszólalt a csengő. Villámgyorsan magamra kaptam az egyik kedvenc piros cipőmet, fekete bőrdzsekimet, bezártam az ajtót, s robogtam is le a másodikról. Az épület előtt egy taxi várakozott, amiben Tom csápolt reménykedve, hogy észreveszem és nem kell kiszállnia. Táncos létére mérhetetlenül lusta, amit elég gyakran a fejéhez vágok. Vagy egy vállrándítással rendez le, vagy hosszas beszédbe kezd, hogy ő csak energiatakarékos és hogy nekünk is az ő példáját kéne követnünk.

- Sziasztok! – köszöntem a kocsiban ülő három srácnak.

- Hello. – csendültek fel szinte kórusban.

- Hova menjünk? – vetette fel a kérdést Jesper.

Három kíváncsi szempár fordult felém, így arra merészeltem következtetni, hogy most rajtam a sor, hogy kitaláljam, mégis merre induljunk. Agyamban gyorsan pörgettem a számításba eső klubok nevét, röviden eltöprengve, hogy melyik lenne most a legideálisabb.

- A Shadowsba legyen szíves. – adtam meg a választ a sofőrnek és a táncosaimnak egyaránt.

Amanda szemszöge

Alien Cut& Dino Brown – Call me up

Halk sóhaj szakadt fel belőlem, miközben lehuppantam a fekete kanapéra Dee mellé, aki egy számomra ismeretlennek tűnő sráccal beszélgetett.

- Na, mi történt csajszi? – fordult felém érdeklődve.

- Sehol egy jó pasi, akire szemet vethetnék. – feleltem bosszankodva.

Frusztrált voltam és nem amiatt, amit Diananak mondtam. Vagyis részben mégiscsak. Csakhogy nem az volt a bökkenő, hogy nem találtam egyetlen hímnemű egyedet sem, aki felkeltette volna az érdeklődésemet. Ó, dehogy. Csak amint részletesebben megfigyeltem őket, az agyam önkéntelenül is felidézett egy magával ragadó mosoly, mogyoróbarna szem, s barna haj tulajdonosát. Akit mindössze pár másodperc erejéig láttam. Ma délután…

Megráztam fejemet, igyekezve kitörölni arca markáns vonásainak képét, fülemben csengő gyöngyöző nevetését.

A következő felcsendülő dallam látszólag elterelte figyelmemet.

Lábaim a zene ütemére mozogtak. Tekintetem a tömeget pásztázta, s jókat mosolyogtam néhány idétlen mozdulaton.

Egyre többen csatlakoztak kanapén ücsörgő társaságunkhoz. Elsőként Dan vágta le magát mellém, – ezzel nem kicsit lepve meg engem, általában végigtombolja az éjszakát, amikor bulizunk, hacsak nem épp egy cicababát szédít, akivel aztán idő előtt felszívódnak - majd lassan követték a többiek is.

Utoljára Nina érkezett meg asztalunkhoz elégedett mosollyal az ajkán, mely – volt egy olyan megérzésem, hogy - számomra nem sok jót sejtetett.

Fél perc múlva véget ért a dal, s a mikrofonban felcsendült a DJ hangja, miután lekeverte az alapot.

- Hey, remélem, mindenki jól érzi magát! A következő szám egy elbűvölő hölgyemény kérésére szóljon Danny fiúnak és A-nek. Srácok, a színpad a tiétek.

Gyanús pillantást vetettem barátnőmre, - hiszen a leggyakrabban az ő szájából hallottam ezt a megszólítást, amiért Dan igen csak harapós kedvében szokott lenni - aki angyalian mosolygott, s vállat vont. Aztán szemem elé kúszott Dan alakja. Kezeimet megragadva húzott fel a kanapéról, s vezetett a parkett közepére, a többiek pedig hangos ujjongás közepette vigyorogva várták, hogy mi fog történni.

Ha eddig nem is, most már majdnem minden szempár ránk emelkedett. Fejemet megcsóváltam, s vártam.  

(EnriqueIglesias – Ring my bells)

A szám elindult, az eddig vadul villogó fények most sejtelmes vöröses színbe öltöztették az egész helyet, ezzel már előre egy különleges hangulatot teremtve. Körülöttünk minden lelassult, s én teljes figyelmemet a velem szemben állónak szenteltem. Ajkaim hatalmas mosolyra húzódtak az ismerős dallam hallatán.

Először lassú ütemek csendültek fel, mi pedig ösztönösen egyszerre kezdtünk el mozogni. Egyik kezemet összefűztem az övével, s néhány tétovának tűnő lépést tettem felé, majd eltávolodtam tőle. Amint a derekam felé nyúlt, megismételtem ezt a folyamatot egy kacér mosollyal az arcomon. Ő ezt a játékot látszólag megelégelve a karjai közé pörgetett, de én másodpercek alatt kiszabadultam „börtönömből”.

A csípőmet tekertem a vérpezsdítő ritmusra, miközben mindketten belecsempésztünk mozdulatainkba egy- két latinos tánclépést. A köztünk lévő távolság apránként ugyan, de egyre biztosabban csökkent.

„Néha szereted, néha nem. Néha szükséged van rá, azután nem, s inkább veszni hagyod.” - teljesen elengedve magam élveztem a zenét, az énekes varázslatos hangját, s az erotikus töltettel igencsak megáldott szöveget.

„Egyre közelebb jössz hozzám, érzem a leheleted. Olyan, mintha eltűnne a világ, amikor itt vagy velem…” – énekeltem kihívóan a szemébe nézve a szöveget.

Dan tette meg az utolsó lépést, melyet követően már az arcomon éreztem a tüdejéből kiáramló levegőt, ahogy a következő szavakat ejtette az énekessel együtt: „Akarsz, szükséged van rám!”  

Amint kezei végigsimítottak az oldalamon, légzésem kapkodóbbá vált. Aztán karjait derekam köré fonta, s egy lágy, alig érzékelhető csókot lehelt nyakamba. Ajkaimba harapva táncoltam tovább. Ölelésében megfordultam, amit csupán annyival reagált le, hogy még szorosabban vont magához. Hátam mellkasának simult, testünk teljes összhangban mozgott.

Ajkai játékosan fülcimpámba haraptak, mire én jobb kezemet tarkójához emelve értem el, hogy csökkenjen a köztünk lévő magasság különbség, s állkapcsára nyomtam egy gyengéd csókot. Jóízű nevetése még akkor is fülemben csengett, mikor újra szembefordultam vele.

Most saját kezűleg fonta karjaimat nyaka köré. Egymást ölelve mozogtunk a még vissza levő pár ütemre. Aztán a zene fokozatosan elhalkult.

Fél másodpercig csak a másik kapkodó légzését hallottuk, majd elindult egy újabb szám.

Hevesen verdeső szívvel álltunk ott a másik tekintetébe mélyedve. Dan reagált elsőként, s apró puszit nyomott a szám sarkába, majd kezemet megragadva a többiek felé kezdett húzni.

- Tündérke, még mindig elképesztesz. – állt meg egy pillanatra, s hitetlenkedve nézett rám – De határozottan hozzá tudnék szokni ehhez. – motyogta a fülembe a második mondatot és egy puszit adott az arcomra.

- Őrült vagy. – nevettem fel, miközben bal karomat a dereka köré fonva igyekeztem újra mozgásra ösztönözni kikerülve egy lányt, aki láthatóan Dan figyelmét próbálta magára vonni. A mellettem haladóval összenéztünk, majd egyszerre tört fel belőlünk a nevetés.

Jó kedvünk még akkor is kitartott, mikor visszaértünk a társaságunkhoz. Már készültem leülni, mikor a srácok ujjongása és rögtönzött füttykoncertje arra sarkallt, hogy a mögöttem álló fiúra pillantsak. Kezeivel a levegőben mutogatott és mindehhez még egy perverz kifejezés is társult. Megcsóváltam a fejemet, majd úgy döntöttem, nem teszem szóvá, inkább lehuppantam Dee mellé.

Tekintetem végigfuttattam a kanapékon helyet foglalókon. Nina dühösen meredt rám.

- Minden oké? – tátogtam felé.

- Persze, a legnagyobb rendben. – vágta oda durván, majd felpattant, s már csak a távolodó alakját láttam.

Pár másodpercig értetlenül néztem, aztán felálltam és szapora léptekkel utána siettem. Nem könnyítette meg a dolgomat a nagy tömeg, az, hogy kerülgetnem kellett az embereket, csak lassított a tempómon. Mégis igyekeztem utolérni. Az előttem száguldó barátnőmet figyeltem, nehogy eltűnjön a szemem elől.

Az egyik másodpercben még lendületesen haladtam, ám a másikban már egy kemény mellkasnak csapódtam. A kidolgozott felsőtest tulajdonosa reflexből kapott utánam, nehogy a földre vágódjak. Az érintésének hatására forróság öntött el, s ahol hozzám ért, bizsergett a bőröm. Kábultan néztem fel megmentőm arcára. Egy mogyoróbarna szempár pásztázott érdeklődve, melyet a délután folyamán már volt szerencsém látni és azóta sem tudtam teljesen kizárni a gondolataim közül.

- Ne haragudj! – szólaltam meg, miközben pillantása továbbra is fogva tartotta az enyémet.

Elmosolyodott, s megrázta a fejét. A lélegzetem elakadt egy másodpercre mosolya látványától.

- Jól vagy? – csendült fel bársonyos hangja egészen közelről, melynek köszönhetően megcsapott kellemes parfümjének illata, s megborzongtam tőle.

- Persze. – feleltem bódultan.

Az érintése, a hangja, a mosolya, az illata, az élénken csillogó szemei… Olyannyira intenzíven hatott rám egész jelenlétével, hogy az még engem is meglepett.

Aztán észbe kaptam, ahogy barátnőm alakja suhant el mellettem.

- Mennem kell. – nyögtem ki elmésen – Még egyszer, ne haragudj. Szia. – hadartam, majd indultam is – Nina! – kiáltottam a lány után, holott tudtam, hogy nem hallja. Vagy ha mégis, tisztában voltam vele, hogy nem fog megállni, így szaporáztam lépteimen.

Marco szemszöge

Ott álltam szótlanul a csukott ajtóra meredve, mint valami idióta, miközben ajkaimon bárgyú mosoly játszott. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy még találkozhatok vele, azt meg pláne nem, hogy még aznap, mikor először megpillantottam.

Ahogy kiszúrtam ismerős alakját egy szőkeség után cikázni, azt hittem, élénk fantáziám szüleménye csupán, hiszen épp egy perccel korábban gondoltam rá, hogy vajon Ő mit csinálhat. Egy nagyon rövid farmernadrág, laza fehér póló, s fekete kalap volt rajta, ami egyfajta játékosságot kölcsönzött neki.

Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez a lány nem Ő, ám mégsem tudtam elfojtani a késztetést, hogy utána járjak a dolognak, így elébe siettem. Persze azzal nem számoltam, hogy egyetlen emberre fókuszálva siet végig magas sarkújában a helyiségen, s szó szerint nekem rohan. Karjaim ösztönösen zártam köré, nehogy elessen, és véletlenül valami baja legyen.

Amint felemelte a fejét, s rám nézett, már biztos voltam benne, hogy ő az a lány. Tekintetemet az övébe mélyesztettem és kíváncsian fürkésztem arcát. Zavart mosoly jelent meg arcán, szemeiben a felismerést láttam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz érzéssel töltött el, hogy tisztában van vele, ki is vagyok.

Vadul vigyorogtam rá, miközben éppen elnézést kért figyelmetlenségéért. Bocsánatkérését figyelmen kívül hagyva érdeklődtem hogyléte felől.

Hangja kissé kába volt, ami nem tudom, hogy az elfogyasztott alkohol esetleg az én közelségem hatásának volt köszönhető, de jobb szerettem volna azt hinni, hogy én vagyok az oka.

Aztán észbe kapott és fél perc múlva már ott sem volt.

Én pedig azóta is bejáratot bámulom…

Amanda szemszöge

Az épület előtt sikerült utolérnem Ninat, s karját elkapva magam felé fordítanom.

- Hé! – szóltam rá szelíden, mikor kitépte kezét az enyém közül.

- Mi az? – förmedt rám ingerülten.

- Mi történt?

- Amanda Simon, az történt. – vágta a fejemhez, szájából a nevem egy durva szitokszónak hatott, olyan hangsúllyal vetette oda.

Értetlenül néztem rá majd, mint egy villám csapott belém a felismerés.

- Nina, tudod nagyon jól, hogy engem nem érdekel Daniel.

- Hát nekem nem úgy tűntél, mint akit annyira hidegen hagy. – sziszegte.

- Szeretek vele táncolni, mert szinte profi és valami rejtélyes módon úgy érzem, hogy a parketten kiegészítjük egymást, de ennyi.

- Akkor miért hagyod, hogy csókolgasson? – érdeklődött negédesen, felvont szemöldökkel.

- Nem csókolgatott, csak egy puszit adott az arcomra. – szögeztem le határozottan – És mielőtt ezt is hozzám vágnád, csak játszottunk egymással tánc közben. Nem tagadom, valahogy megvan a kémia köztünk, mindig is megvolt. Mégsem akarok tőle semmit, ami barátságon túl mutat. Sosem akartam. – folytattam – Egyébként jó lenne, ha kitalálnád, mit akarsz tőle és tudatnád vele, mielőtt egy szurkolónak, aki imádja, és bármit képes lenne megtenni érte, sikerül lecsapnia a kezedről. – vágtam oda, majd faképnél hagyva igyekeztem vissza a többiekhez.

A düh fortyogott bennem még csak a feltételezésre is, hogy azt gondolja, pont én lennék képes keresztbe tenni neki. Az az egyetlen mentsége, hogy láttam rajta, hogy nem teljesen józan. Emellett totálisan belezúgott Danbe, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem mer lépni. Pedig mióta megismertem őt, mindig határozott volt. Tudta mit akar, és azt mindig el is érte. De Dan úgy látszik kifogott rajta.

- Nina? – kérdezték a többiek szinte kórusban, mikor visszaértem hozzájuk.

- Az előbb még kint volt. Nem tudom bejött- e utánam vagy sem.

- Mi baja? – érdeklődött Dee.

- Hülye. – feleltem nemes egyszerűséggel. A srácok felröhögtek, majd az italpult felé vették az irányt.

- Am, most komolyan! Mi történt?

- Kiakadt, mert azt hitte Dan megcsókolt. Féltékeny, szerelmes. – vontam vállat – Csak tudnám, hogy akkor miért pont nekünk küldte ezt a számot. – ráztam meg a fejem.

- Beszélni kéne vele.

- Én az előbb vágtam a fejéhez, hogy jobb lesz ha lép, hogyha akar tőle valamit.

- Ott van. – intett fejével barátnőnk felé, aki a mosdóba igyekezett.

- Nagyszerű. – jegyeztem meg közömbösen, majd felálltam. – Tartsd szemmel, oké? Én most hazamegyek. – magamra kaptam a fekete bőrkabátomat, majd keresztülvetettem vállamon a kis táskát.

- Biztos nem maradsz?

- Igen.

- Amy cica, hát te hova készülsz? – nézett végig rajtam Adam.

- Haza. Nekem mára ennyi elég volt. – válaszoltam, majd búcsúzkodni kezdtem.

- Kikísérlek. – karolt át Dan.

Néma csendben haladtunk egymás mellett, mialatt én a tömeget pásztáztam, hátha meglátom Őt. Egy bárszéken ült, háttal nekem, mégis felismertem jellegzetes testtartásáról. Szinte biztosra vettem, hogy komolyabb szinten is foglalkozhat a tánccal. Már délután is feltűnt, hogy a mozgásába vegyül valami kecsesség, kifinomultság. Egyszerűen tudtam, hogy Ő az. S mintha megérezte volna rá szegeződő pillantásom, megfordult és egyenesen a szemembe nézett. Ajkaim félénk mosolyra húzódtak, melyet ő sokkalta bátrabban viszonzott. Aztán kénytelen voltam tekintetemet elfordítani róla, mert Dan már az ajtónál állt, s várta, hogy kilépjek rajta.

A benti fülledthez képest sokkalta hűvösebb levegő bekúszott a kabátom alá, s megborzongatta a testemet. Telefonomat előkapva gyorsan hívtam egy taxit magamnak.

- Tíz percen belül itt van. – jelentettem ki csendesen.

- Mi történt? – tért rá a lényegre Dan, miután egy bólintással jelezte, hogy felfogta.

Nem is fáradozott azzal, hogy afelől érdeklődjön, van-e egyáltalán valami baj. Már legalább egy éve ismerjük egymást – ha nem több – így pontosan tudja, hogy mikor emészt valami, egyszerűen csak rám kell néznie.

- Kicsit összekaptunk Ninával. – sóhajtottam fel.

- Mégis min? – hangjából érezhető volt, hogy mennyire meglepte a válaszom.

Ami érthető, hiszen annyira megvan barátnőm és köztem az összhang, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy bármi miatt haragban legyünk.

Tagadólag megráztam a fejemet. Úgy éreztem, nem én vagyok az a személy, akinek ezt el kell mondania neki. Dan felvont szemöldökkel nézett rám, de nem voltam hajlandó megtörni vizslató tekintete alatt. Végül próbálkozást feladva inkább magához ölelt.

- Nézd Dan, ami minket illet, ugye tisztában vagy vele, hogy szoros barátságnál nem érzek többet irántad? – motyogtam kérdésemet a nyakába, miközben karjaiba simultam.

- Tudom, tündérke, tudom. – simogatta a hátamat. – Elég nyilvánvalóan az értésemre adtad már az elején. – hangjából bosszússág csengett, mire halkan felnevettem. – Mikor elmondtad, hogy azon a néha jelentkező megmagyarázhatatlan vonzódáson kívül, amit egyébként én is szoktam érezni, hogy csak barátként tekintesz rám, akkor jöttem rá, hogy én is így érzek.

Mosolyogva hallgattam mondandóját, s egyfajta nyugodtsággal töltött el, hogy ő sem érez semmi többet. Egy kocsi fékezett le mellettünk. Dan, miután elengedett, kinyitotta nekem a hátsó ajtót, ám mielőtt még beszálltam volna, felé fordultam és komolyan néztem rá.

- Ne játssz tovább Ninával, kérlek! Ha akarsz tőle valamit, akkor lépj. Különben teljesen összezavarod ezzel a viselkedéssel. – hangom határozottan csengett.

Dan szótlanul ácsorgott kezét a kocsiajtón fektetve, s meredt maga elé hosszú másodpercekig, majd alig észrevehetően bólintott.

- Jó éjt, Dan! – öleltem magamhoz újra.

- Neked is jó éjt, Tündérkém!

Elmosolyodtam. Amennyire eleinte nem tetszett ez a becenév – melyet alacsonyságom miatt aggatott rám, persze csak hozzá képest. Hiszen egy jó százhetvenöt centi magas lányt nem hiszem, hogy alacsonynak kéne titulálni, de Dan a maga százkilencvenöt centijével jó fél fejjel magasabb volt. – annyira megszoktam és megszerettem az utóbbi időben.

Fáradtan dőltem hátra az ülésben, s az ablakon kilesve figyeltem Koppenhága éjszakai fényeit, miközben ajkaimat egy halk sóhaj hagyta el. Őszintén reméltem, hogy a holnapi nap rendeződik minden. Többek között kusza gondolataim is, melyek a bárpultnál ücsörgő barna szemű srác körül kavarogtak.

A mai nap már nem az első alkalommal…