Ismertető


Adott egy Európa szerte hatalmas népszerűségnek örvendő fiatal, tehetséges, motivált előadó, aki ki nem állhatja a rá aggatott popsztár megnevezést…
Valamint egy magyar származású lány, akinek a vérében van a kézilabda iránti szeretet és alázat…
Mindketten úgy döntöttek, hogy Mindent alárendelnek a karrierjüknek. Családot, gyerekkori barátokat, szerelmet maguk mögött hagyva céloztak meg egy európai fővárost, hogy megvalósíthassák álmaikat.
S hogy mégis mi köze lehet ennek a két látszólag teljesen más életstílust képviselő fiatalnak egymáshoz?
A választ Dánia partjain keressétek!
Az ellentétek vonzzák egymást. De vajon meddig?” – ezen sorok már az oldalsávról is ismerősek lehetnek.

De nézzük egy kicsit részletesebben:
Az események középpontjában két Dániában élő fiatal áll. Az egyikük – Amanda Simon – egy tehetséges magyar kézilabdázó, aki a dán AG Koppenhága csapatához igazolt. Míg másikuk – Marco Jensen – egy sikeres dán popsztár, aki éppen országjáró turnéja kellős közepén tart. 
Mindkettejük túl van egy komoly kapcsolaton, amelyből önszántukból léptek ki a fényesen csillogó karrier érdekében. Két ambiciózus fiatalról beszélünk, akiknek mindenük a hobbijuk, amit egy "hétköznapi" ember egyszerűen munkának nevez. Ők azon kevesek közé tartoznak, akik számára ez inkább szórakozás és örömmel tehetik azt, ami a kötelességük. Ám ahogy az érmének, az ő életüknek is megvan a másik - kissé sötétebb - oldala. 
Marco életét sokszor a privát szféráját érintő információkra éhes újságírók keserítik meg, míg máskor a kiadója. A vezetőség csak a csinos pofit látja, egy eladható terméket a fiatal tehetség személyében, akinek folyamatosan termelnie kell a profitot, mit sem törődve azzal, hogy ezzel a teljes kimerültségbe is hajszolhatják a popsztárjukat... Marco persze igyekszik megfelelni az elvárásoknak, megköszönve a kiadó bizalmát, hogy felkarolták azt az ismeretlen srácot és sztárt csináltak belőle. Egyetlen koncert ellen sem tiltakozik, hiszen végtelenül hálás a rajongóinak, szeretetüket pedig mi mással köszönhetné meg, mit azzal amiben a legjobb? Énekel és táncol. 
Amanda élete látszólag tökéletesnek tűnik, ám a lány kezd beleunni a monotonításba. Reggeli, edzés, ebéd, edzés, vacsora, lefekvés, reggeli, edzés... mérkőzés és kezdődik minden előröl. Ám nem tudja pontosan, hogy mivel is törhetne ki ebből a mókuskerékből. Emellett az utóbbi hónapokban kisebb- nagyobb sérülések is nehezítették az életét, ami a szüleiben folytonos aggodalomra ad okot. Elképzelhető, hogy valamilyen eddig nem felismert betegség lappang egyszem gyermekükben? 



Pár infó a könnyebb eligazodás érdekében:

A fejezetek menüpont alatt megtaláljátok az összes eddig felrakott fejezet elérhetőségét, sőt egy kis részletet is kedvcsinálónak.

A fentebb már említett karakterek menüpontban megtaláljátok a szereplők képeit plusz egy kis jellemzést is róluk.

A kézilabda menüpont arra szolgál, hogy minden számotokra esetleg idegen kifejezést megmagyarázzon és értsétek miről is van szó, ha Amanda éppen kézilabdáról beszél. De remélem, hogy nem lesz rá sokat szükségetek és igyekszem majd valahogy megkerülni a túl sok idegen szót vagy úgy megírni, hogy közben magyarázzam is a számotokra. ;)

A díjak menüpont alatt pedig értelem szerűen a tőletek kapott díjakat rakom fel.



Végezetül szeretnék valamit leszögezni:
A történetben szereplő személyek, helyszínek és események nagy része csak a képzeletemben létezik! Az ismert szereplők tulajdonságai az általam kitalált karakterekhez kapcsolódnak, nem pedig a valós személyekhez!Az oldalon fellelhető tartalom az én engedélyemmel másolható és használható fel a forrás megjelölésével.


Köszönöm, ha időt szakítottál rá és elolvastad. Remélem, hogy a történetem elnyeri a tetszésedet! :)