3. fejezet - Forrongó indulatok

Sziasztok! :)

Meghoztam a következő fejezetet. Remélem elnyeri a tetszéseteket és megosztjátok velem a véleményeteket róla ;) Mást azt hiszem most nem szeretnék hozzáfűzni, úgyhogy nem is tartalak fel titeket tovább :)

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

3. fejezet

Forrongó indulatok

2012. március. 21

Amanda szemszöge

Szemeimet kinyitva a világosság teljesen elvakított, minek hatására fájdalmasan szisszentem fel, s hunytam le azokat újra. Fejemet a párnámba fúrtam és igyekeztem kizárni a tompa lüktetést.

Fáradt sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben ülő helyzetbe tornásztam magamat. Bármennyire is vonzó volt az egész napos lustálkodás gondolata, tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, amit tényleg nem engedhetek meg magamnak. Két óra múlva már edzésen kell lennem akár tetszik, akár nem...

Pár percnyi ücsörgést követően sikerült eljutnom a fürdőszobámig. A frissítő zuhanyt követően már sokkal élénkebben öltözködtem. Egy egyszerű farmer- fehér póló kényelmes pulcsi összeállítás mellett döntöttem.

A konyhában feltettem a vizet forrni, s míg vártam, hogy elkészüljön az ablakon meredtem kifelé. Az időjárás látszólag a tegnapihoz volt hasonló. Amint megcsináltam a teámat, magamhoz vettem egy pokrócot, s kiültem az erkélyre.

Térdeimet felhúzva betakaróztam és a környéket szemlélve kortyolgattam a forró italt. Már jócskán elmúlt dél, a nap magasan járt az égen, ám gyakran takarták felhők elzárva előlem a sugarak okozta bőrömet oly’ jólesően cirógató élénkítő melegséget.

Az autók zaját hallgatva merültem gondolataimba, melyek először az ismeretlen srác felé kalandoztak.

Az a mosoly, az a kifejező tekintet, az érintése keltette érzések mind olyan hatással voltak rám, melyet már isten tudja mióta nem váltott ki belőlem senki. Talán ez az oka annak, hogy már megint rajta agyalok… Vajon ki lehet ő? Hogy hívják? Mivel foglalkozik?

Szívem szerint megismerkedtem volna vele, de az agyam mást sugallt. A karrieremre akarok koncentrálni és amúgy sem lenne időm a sok edzés, mérkőzés, utazás mellett bármilyen kapcsolatra. Igen, bármennyire is vonzónak tűnt elsőre a gondolat, ki kell vernem a fejemből Őt. Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy Ő akarna egyáltalán tőlem valamit is…

Az erkélyajtó nyitódása rántott ki cikázó gondolataim közül. Egy nyúzott arcú Nina huppant le a mellettem levő székbe. Csupán egy futó pillantást vetettem rá, majd figyelmemet újra az előttem elterülő város képére függesztettem. Halk sóhaj szakadt fel barátnőmből. Percekig néma csendben ücsörögtünk egymás mellett, melyet végül ő tört meg.

- Köszönöm! – szólalt meg, aztán várt. Várt, hogy reagáljak valamit.

- Mégis mit? – kérdeztem kurtán.

- Az, hogy Dan percekig nyaggatott, hogy mégis min kaptunk össze, arra engedett következtetni, hogy nem mondtad el neki…

- Nem az én tisztem. Ezt neki is megmondtam. – rántottam vállat továbbra is magam elé meredve.

- Nézd Amy, tudom, hogy hülye voltam tegnap… - kezdett bele.

- Mégis mi a francnak kellett azt a nyamvadt számot nekünk küldened, ha nem bírod elviselni, hogy hozzáérjek, vele táncoljak? – szakítottam félbe, s dühödt pillantást vetettem rá.

- Fogalmam sincs. Egyre kevésbé viselkedem reálisan, ha Danről van szó. És ez megrémiszt, hiszen nincs is köztünk semmi.

- Ugyan Nina! Rajtatok kívül mindenki látja, hogy úgy vonzzátok egymást, akár tűz lángja a lepkét. Egyre viharosabb veszekedéseitek vannak és ugyan féltelek, hogy megégeted magad miatta, mégis azt mondom, hogy ne futamodj meg. Soha semmit nem adtál még fel, ha volt egy célod, akkor azt elérted, még ha meg is kellett küzdened érte. Hát most se tedd. Harcolj magadért, Danért. Értetek… - tekintetem egy pillanatra az övébe mélyesztettem, majd felálltam, s a konyhába vonultam, hogy egyek valamit indulás előtt.

Marco szemszöge

Az idő már jócskán délután kettő felé járt, mire sikerült nagyjából magamhoz térnem. Egy könnyed reggelit követően a nappaliban ücsörögtem, s a televízió képernyőjére meredtem. Sokáig váltogattam a csatornák között reménykedve, hogy találok egy olyan adást, ami ideig- óráig leköti a figyelmemet.

A mai napom szerencsére csak pihenésről fog szólni, amiért kimondottan hálás voltam a menedzseremnek. Az idejét sem tudom, mikor volt olyan, mikor csak magammal foglalkozhattam, de már nagyon szükségem volt rá. Ennél már csak az előttem álló hétvégét vártam jobban, amit végre a családom társaságában élvezhetek. Utoljára több mint egy hónapja találkoztunk – mielőtt turnézni indultunk – és ugyan két- három naponta beszéltem velük, már nagyon hiányoztak. A kishúgom folytonos nyaggatása, a bátyám állandó piszkálódó megjegyzései, anyu isteni főztje és az apuval átbeszélgetett esték egyaránt.

Mikor Koppenhágába költöztem, nagyon vágytam a függetlenségre, sokáig iszonyatosan élveztem, hogy a magam ura vagyok. De az utóbbi hónapokban sokszor kaptam magam azon, hogy hiányolok valamit vagy éppen valakit az életemből. Már fél éve, hogy szakítottam a barátnőmmel. Egy majd’ két éves kapcsolat ért véget csupán azért, mert elhidegültünk egymástól. Ugyan békében váltunk el a másiktól, s megegyeztünk, hogy majd keressünk egymást, azóta sem beszéltem vele. Valahogy nem láttam értelmét egy kényszeresen fenntartott barátságnak. Biztosra vettem, hogy csak feszengést okozott volna, s semmi sem lehetett volna olyan, mint a kapcsolatunk kezdete előtt. Egyszerűen nem hittem benne…

„Láttalak a klubban,valakivel táncoltál. Olyan szorosan, annyira közel…” – csendült fel a spanyol származású, világszerte ismert énekes jellegzetes hangja a tévéből, amit nagy elmélkedésem közben egy zenei csatornára kapcsoltam.

A dal kezdő sorai önkéntelenül is a tegnap estét idézték fel bennem. Az a tánc, amit Enrique Iglesias egy másik számára lejtett azzal a sráccal, csak megerősítette elképzelésemet, miszerint táncos lehet.

Az alatt a pár perc alatt teljesen ledöbbentett és… hm, mondhatni megbabonázott. Akkor még biztosra vettem, hogy van valami közte és a srác között, hiszen vonzották egymást, szikrázott közöttük a levegő.

Aztán mikor a lány indulni készült, úgy éreztem utána kell mennem még akkor is, ha láttam, nem egyedül készül távozni.

Kissé tétován léptem ki a bejáraton és amint megláttam, hogy nem messze tőlem beszélgetnek, lecövekeltem, és a korlátnak támaszkodva vártam. Igyekeztem úgy tenni, mint aki nagyon elmélyedt a telefonjában, holott fülemet hegyeztem, hátha elcsíphetek néhány szót a társalgásukból. Aztán a srác megölelte, a lány pedig motyogott neki valamit, mire ő felnevetett, s mivel velem pont szemben állt a következő mondatát tökéletesen értettem.

 - Tudom, tündérke, tudom… Elég nyilvánvalóan az értésemre adtad már az elején… - az ajtó kinyílt, s néhány részeg hőbörögve hagyta el a szórakozóhelyet, így nem hallottam mit mond a srác - csak barátként tekintesz rám… - az ajtó hangos csapódással csukódott be - én is így érzek.

Ajkaim elégedett mosolyra húzódtak, amint összeállt bennem a srác mondandója, s tudatosult bennem, hogy csak barátok…

Nem sokkal később egy taxi fékezett le előttük, így búcsúzkodni kezdtek egymástól. Mire észbe kaptam, hogy mi is volt az eredeti célom, a jármű már elhajtott.

A kanapén ücsörögve végig gondolva a tegnap történteket bosszúsan fújtam ki a levegőt, miután eljutott a tudatomig, hogy ezt valójában nagyon elszúrtam az este. Mi van, ha soha többé nem látom?

A töketlenségem miatt ennek sokkal nagyobb az esélye, mint lehetett volna...

Amanda szemszöge

Igyekeztem minden zavaró tényezőt kizárni, s csak a feladatomra koncentrálni.

Az edzés első negyvenöt perce nem szólt másról, mint hogy rendesen bemelegítsünk, s felkészüljünk a fokozott fizikai igénybevételre. A terítéken túlnyomó részt a futás volt, majd azt követte a karok alapos átmozgatása, hiszen senki sem kívánt összeszedni egy komolyabb sérülést kicsivel több, mint egy héttel a következő Bajnokok Ligája mérkőzés előtt csupán azért, mert egy kicsit figyelmetlen, vagy éppen lusta volt és nem követte az előírásokat.

Ugyan a csapattársaimnak is feltűnt a szokatlan szótlanságom, ismertek már annyira, hogy tisztában legyenek vele, ilyenkor jobb nem faggatni. Tudtam, hogy ha bármi problémám van, nyugodt szívvel fordulhatok hozzájuk, amit a legtöbb esetben meg is tettem, ha úgy gondoltam ki szeretném adni magamból azt, ami bánt.

Amint Ninat magára hagytam az erkélyen, megreggeliztem, majd összepakoltam az edzésre szükséges cuccomat és elhagytam a közös lakásunkat. Szükségem volt egy kis friss levegőre, úgy gondoltam egy kiadós séta sokat fog segíteni, talán egy kicsit lehiggadok majd, ám tévedtem.

Azóta is ugyanolyan feszült vagyok. Bosszant, egyszerűen dühít a tegnapi viselkedése. Zavar, hogy nem tudok teljesen kiigazodni rajta, hogy nem értem mi célja volt azzal a kis közjátékkal és az sem igazán nyugtatott meg, hogy ő sem tudott ésszerű magyarázattal szolgálni rá.

Utáltam haragban lenni vele, ezt nála jobban talán senki sem tudja. Láttam a bűntudatot a szemeiben, amikor besétált a csarnokba, de képtelen voltam nyugodtan beszélgetni vele.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy csalódtam benne. Azt hittem, szilárd annyira a barátságunk, hogy ne feltételezze azt rólam, hogy képes lennék lecsapni a kezéről egy srácot, aki tetszik neki. Pláne úgy, hogy nagyon jól tudja, nem akarok semmilyen kapcsolatot és Dan, mint pasi nem érdekel. Hogy számomra ő csak egy jó barát…

- Lányok, a kapufa nem gól! – szólalt meg az edző elégedetlen hangon a pálya széléről, ahonnan minket kísért figyelemmel.

Mindezt abban a pillanatban, amikor egy tökéletes ziccer helyzetet hagytam ki.

Újra kezembe vettem a labdát, mely stabilan tapadt a kezembe a rajta lévő wax rétegnek köszönhetően, s kifújtam a magamban tartott levegőt. Megráztam fejemet, s igyekeztem minden mást, ami nem a kézilabdával kapcsolatos, teljesen kizárni a fejemből.

A többieken körbe pillantva láttam, hogy nem csak én voltam egy kissé szétesve fejben. Ám amint az edző ellentmondást nem tűrő hangja felcsendült, s határozottan mégis burkoltan szólított fel minket, hogy ez így nagyon nem lesz jó, mintha csak egy varázsszót ejtett volna ki a száján. Mindannyian észhez tértünk, s összeszedtük magunkat. A még hátralévő egy órában sokkal koncentráltabban, magunkból a lehető legjobbat és legtöbbet kihozva csináltuk végig a legkülönbözőbb feladatokat.

- Jól van lányok, már ennyi elég lesz. Holnap videózással folytatjuk, s a továbbiakban már módszeresen az ellenfélre koncentrálva fogunk készülni. Szép napot mindenkinek! – búcsúzott az edző, s engedett minket utunkra.

A törölközőmet a nyakamba akasztottam, s az üvegemet magamhoz véve indultam volna az öltöző felé, mikor Gabriel – az edzőnk - hangja felcsendült mögöttem.

- Amanda!

- Tessék? – fordultam felé érdeklődve.

- Ugye nem felejtetted el a holnapi látogatást?

- Nem, dehogy. A délelőtti edzést követően egyenesen oda megyünk Deevel.

- Nagyszerű, köszönöm. – bólintott.

- Igazán nincs mit. – mosolyodtam el, majd intettem és folytattam utamat az öltözőbe.

Marco szemszöge

A délután további része sem telt, másképp, mint az ébredésem utáni pár óra. Vagy a tévé előtt heverésztem, s valami agybutító műsort bámultam, vagy a telefonomon lógtam és néhány ismerősömet boldogítottam.

Az egyetlen hátulütője egy teljes szabad napnak, hogy annyira elszokik tőle az ember, hogy pár óra semmit tevés után már nagyon tud szenvedni az unalomtól.

Nagy kínomban magamhoz vettem a laptopomat, hogy azzal is elüssem egy kicsit az időt. Épp az interneten böngésztem az utóbbi napok, hetek eseményeit illetően, mikor óhatatlanul is ráakadtam egy múlt heti cikkre, melynek címében a nevem szerepelt. Így kíváncsian kattintottam rá, hogy el tudjam olvasni, mégis miről szól pontosan.

Egy zenével foglalkozó oldal nyílott meg előttem, így sejtettem, hogy nem egy újabb őrült pletyka kerül szemeim elé, amivel csak felidegesíthetem magamat.

Cikk a www.all-about-music.com portálról

Töretlen lendületben Marco Jensen

A januári lemezbemutatóját követően nagyszabású turnéba kezdett az egyre nagyobb ismertségnek örvendő popsztár, Marco Jensen. A koncertsorozat alatt bejárja egész Dániát.

„A turné megtervezésekor elsődleges célunk az volt, hogy minél több városba eljussunk. A rajongóim mindennél fontosabbak számomra, így egyértelmű volt, hogy igyekszünk sok fellépést szervezni és nem csak a nagyobb városokban.” – mesélte egy interjúban Marco.

Az énekes szavát tartva immár egy hónapja látogatja sorra a városokat, s útját koncertek, közönségtalálkozók, dedikálások, tévés és rádiós szereplések kövezik.

A következő hetet Koppenhágában fogja tölteni egy kis pihenéssel, hogy aztán újult energiával vesse bele magát a munkába.

Marco egyre növekvő népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy a dániai turnét követően Európa öt országában is fellép majd a nyár folyamán. A városok listáját egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, mindenesetre mi kíváncsian várjuk, mely országok meghódítását tűzte ki célul magának az ifjú tehetség.

Hm, milyen jól tájékozott a cikk írója. A tegnapi napig még én sem tudtam biztosan, hogy hova is fogunk majd menni külföldre fellépni. Még néhány helyen folynak az egyeztetések, de az biztos, hogy Spanyolországot, Franciaországot, Németországot és Svédországot a nyár folyamán meglátogatjuk. De egy oroszországi, magyarországi, belgiumi és norvégiai fellépés lehetősége is az orrunk előtt lebeg.

Őszintén remélem, hogy sikerül a menedzserünknek megegyezni velük és így minél több külföldi rajongómhoz eljuthatok majd. Mint ahogy azt a cikk írója is említi, a rajongóim a legfontosabbak…