18. fejezet - Nem randi

18. fejezet

Nem randi

2012. május 12

Amanda szemszöge

Miközben a zuhany alatt álltam, gondolataim az imént folytatott beszélgetés körül kavarogtak. Kénytelen vagyok beismerni, hogy igaza van Ninának mindkét témát illetően.

Persze, hogy tisztában vagyok vele, hogy ha semmi esélyt nem adok Marconak, akkor tényleg nem fogom soha megtudni, hogy milyen is valójában és lehet, hogy ezt később még megbánnám. De biztos vagyok benne, hogy azt is, ha nem adom meg neki a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, tévedtem. Az már más kérdés, hogy jelen pillanatban úgy éreztem, hogy nincs helyes lépés részemről ebben a szituációban. Az agyam és a szívem továbbra is viaskodott, én pedig csak összezavarodva álltam és vártam, hogy végül melyikük nyeri meg a harcot.

Ami pedig Stefant illette, próbáltam figyelmen kívül hagyni a késztetést, amely azt súgta tartozom neki. De emellett jóval többről is szó volt. Ő volt az első, akit Martin után a közelembe engedtem. Az első, akiben igazán meg mertem bízni. Akire támaszkodhattam, mikor teljesen elveszettnek éreztem magam Dániában. Az az ember volt, aki igyekezett elfeledtetni velem a fájdalmat, ami mardosott jóval a kiérkezésem után is, ő értette meg velem, hogy nem én voltam a hibás. A férfi, aki mellett tényleg sikerült felnőnöm. Még ha csak pár hónapig is voltunk együtt, váratlan váltunk el és hogy ennek a szakításnak az egyedüli okozója én voltam, fontos nekem. Sokszor morfondíroztam rajta, mi minden történhetett volna másképp az elmúlt hónapokban, ha akkor nem ijedek meg ennyire. Ha nem rémít meg a hosszú, közös jövő, a teljes elkötelezettség gondolata. Úgy érzem érthető, hogy a mai napig fontos a számomra, és ha tudok, illetve szüksége van rá, akkor segítek neki. Ez a minimum, amivel tartozok neki, még ha Nina és Daniel is kézzel, lábbal küzd az ellen, hogy találkozzam vele.

Kavargó gondolataim annyira lekötöttek, hogy közben csak automatikusan cselekedtem. Időközben végeztem a fürdéssel, a hajamat is megszárítottam és kivasaltam. Egy halványabb mégis füstös hatású sminket raktam fel, majd még fehérneműben a gardróbhoz sasszéztam, hogy rövid töprengés után a kiszemelt öltözékemmel a kezemben az ágyamhoz vonuljak. A választásom egy testhez álló fekete, csipkés, combközépig érő ruhára esett, melynek könyékig érő ujja a vállamtól áttetszően csipkézett. Imádtam ezt a ruhát, s úgy gondoltam erre a vacsorára pont megfelelő lesz. Magamra akasztottam még egy nyakláncot, karkötőt és órát, majd a szintén fekete kis kézi táskámba pakoltam be a legszükségesebbeket. Mielőtt kiléptem volna a szobából felhívtam a taxi társaságot és kértem egy fuvart. A nappaliban Nina és Dan apró vitájába sikerült belecseppennem. 

- Csak nyugodtan srácok, mintha itt sem lennék. - jegyeztem meg és a konyhába mentem, hogy igyak néhány korty vizet még indulás előtt.

- Túl csini vagy ahhoz, hogy ne vegyünk észre. - mosolygott rám barátnőm. 

- Ja, nagyon dögös valaki. - helyeselt bőszen Dan - Csak nem randira készülsz? - vonogatta sokat sejtetően a szemöldökét. 

- Köszönöm, aranyosak vagytok, de ez csak egy üzleti vacsora lesz, Dan. 

- Aha, Stefannal. - jegyezte meg halkan Nina. 

- Hogy mi? - kapta fel egyből a fejét Daniel. 

- Nyugalom, üzleti vacsora lesz tényleg és biztosra veszem, hogy nem csak ketten leszünk. 

- Nála azért én nem állítanék ennyire magabiztosan semmit. – jegyezte meg csendesen.

- Az elmúlt hónapok, évek során semmi bajod nem volt vele. Sőt én úgy vettem észre, hogy jól kijöttök. Ne állj neki most utálni. Miattam ne. Te is tudod, hogy nem ő volt a hibás…

- Azért nem is lehet hibáztatni, hogy vissza akar kapni egy olyan dögös és nagyszerű csajt, mint te. Viszont a módszerei hagynak kivetnivalót maga után.

- Hidd el, hogy ez csak egy üzleti vacsora lesz.

- Hát jó. - vont vállat végül Dan.

- Mennem kell, mindjárt itt a taxi. Legyetek jók - kacsintottam rájuk, majd az előszoba felé indultam. 

Felkaptam a kedvenc fekete magas sarkúmat, majd elhagytam a lakást. 

- Jó estét! - köszöntem lelkesen az ismerős sofőrnek - A Patriotba legyen szíves!

- Igenis. Hogy van, Amanda kisasszony? 

- Jól vagyok, köszönöm. És Ön, Michael? A lánya rendbe jött? 

- Minden a legnagyobb rendben. Ő is remekül van, sokat segített a kenőcs, amit adott. Még egyszer nagyon szépen köszönöm. - hálálkodott, miközben elindultunk. 

- Ugyan, nem tesz semmit. Örülök, hogy segíthettem. 

- Nagyon csinos ma a kisasszony, csak nem randevúra megy? 

- Nem. - feleltem mosolyogva - Csak egy ismerősömmel találkozom. 

- Értem. – bólintott, s mindent tudó tekintettel nézett rám a visszapillantóból. 

Az út hátralevő része hasonlóan könnyed beszélgetéssel telt. Michaellel már jól ismertük egymást. Egy kedves középkorú családapa volt, aki számára a család jelentett mindent. Számtalan alkalommal hozott már haza különböző rendezvényekről vagy bulikról, ahová nem mehettem saját kocsival. Sokat beszélgettünk, így az utazással eltöltött idő hamar elillant.

A taxi pontban nyolc órakor fékezett le a Patriot előtt. Miután elköszöntem a sofőrtől, kiszálltam és a bejárat felé indultam, ahol már Stefan várt. Fekete ing és egy egyszerű farmer volt rajta. Valahogy mindig is értett hozzá, hogy egy ilyen hétköznapi öltözetben is remekül nézzen ki.

Ahogy tekintetünk találkozott ajkai hatalmas mosolyra húzódtak melytől, mint minden egyes alkalommal, most is jóleső érzés töltött el. Hiába a külön töltött hónapok, valamilyen szinten még mindig hatással volt rám, akármennyire is igyekeztem ezt még magam előtt is tagadni. A vonzalom nem múlt el, ahogy a kötődésem iránta is még csak halványulni látszott.

- Amy, elképesztően gyönyörű vagy. - bókolt, miközben magához ölelt, s egy apró puszit nyomott a homlokomra.

- Köszönöm. – feleltem, s egy tincset tűrtem a fülem mögé, igyekezve leplezni zavaromat.

- Mehetünk? - tartotta felém a karját. 

- Persze - feleltem nevetve, majd belé karoltam és elindultunk az étterembe. 

Marco szemszöge

Legnagyobb szerencsémre az égiek most mellettem álltak és sikeresen elkerültem a délutáni dugót, így pont időben érkeztem meg a próbaterembe. Persze a többiek már mind ott vártak rám és a szokásos próba előtti bemelegítésüket végezték.

- Sziasztok! – köszöntem, majd cuccomat az egyik székre dobtam.

- Oda nézzetek, ki ért ide épp időben! - hitetlenkedett Jesper

- Francba Marco, de tényleg. Ma miért nem voltál képes késni? – morgott az orra alatt Chris, majd Tom kezébe nyomott egy ötvenest.

- Mondtam neked kisgyerek, hogy ellenem nem éri meg fogadni. – röhögte el magát Tom.

- Oké, oké. Elég lesz! Most hogy így kiörömködtétek magatokat koncentráljunk a mai feladatunkra. Szerdán fellépünk egy jótékonysági rendezvényen, daganatos betegséggel szenvedő gyerekek részére megy a gyűjtés. Egy negyed órás koreót kell összedobnunk. Axel csak ma juttatta el hozzám az összevágott számokat, úgyhogy szorít az idő.

- Melyik számok vannak benne? – érdeklődött Jesper.

- Az Álarc mögött, a Meg kell találjalak, az Álmatlan és a Címlaplány. Nem ezeket akartam, de nem volt választási lehetőség. Bár ennek ellenére egész ütőset sikerült kihozniuk belőle. Na jó, elég a dumából, kezdjünk neki. Nyolckor egy találkozón kell lennem.

- Csak nem randi? – röhögött fel Chris.

- De, apáddal. – kacsintottam rá pajzánul, mire a többiekből hangos röhögés szakadt fel.

- Bekaphatod, Jensen.

- Csak szeretnéd. – veregettem meg a vállát együtt érzően, majd a hifihez sétáltam, hogy elindíthassam a cd-t.

Negyed nyolc felé járt már az idő, mire eljutottunk arra a szintre, hogy a fix koreográfiát kitaláltuk és memorizáltuk. Még kétszer elpróbáltuk, majd úgy döntöttem, mára ennyi elég lesz. Van még három teljes napunk begyakorolni és amúgy is lassan indulnom kellett.

Az öltözőben egy gyors, frissítő zuhanyt követően magamra kaptam a farmerom és egy fehér pólót, aztán a kocsim felé vettem az irányt. Axellel megbeszéltük, hogy ma este együtt vacsorázunk és átbeszéljük, hogyan is fog kinézni a következő pár hónap. Egyszerű stratégiai megbeszélésről volt szó, mely alatt minden kérdéses dolgot le tudunk tisztázni. Épp időben sikerült odaérnem a megbeszélt helyre, úgy látszik, ma szerencsém van. Bezártam a kocsit, majd elindultam a pár méterre lévő bár felé, amikor meghallottam mögülem menedzserem hangját.

- Marco. Várj meg!

- O, hello. Látod, annyira sietek, hogy észre se veszlek.

- És még időben is vagy. Nagyon helyes.

- Buksi simit nem kapok? – játszottam az elkeseredettet.

- Valaki nagyon pihent.

- Inkább az ellenkezője. A srácok ma elemükben voltak, teljesen leszívták az energiámat. Néha inkább óvó bácsinak érzem magam mellettük, nem pedig munkatársnak vagy épp főnöknek…

- Wow! – füttyentett Axel elismerően. Látszólag valaki más kötötte le épp a figyelmét.

- Remek, szóval egyetlen mondatom sem maradt meg, amit az elmúlt fél percben mondtam. Mi az? Mit látsz? - nevettem fel, amint felé nézve megláttam az arckifejezését - Gondolom, nem kell, hogy figyelmeztesselek, hogy feleséged és gyerekeid vannak.

- Ugyan már, kölyök. Hűséget esküdtem, nem vakságot. Egyébként sem bukok a fiatal pipikre. De ebben a lányban van valami.

Tekintetem követte Axelét, egy lányt fixírozott, aki épp akkor szállt ki egy taxiból. Magas, karcsú test valami fekete csipkecsodába bújtatva, egyenes barna haj. Határozott megjelenés. Aztán megláttam az arcát és a szám tátva maradt.

Amanda volt az. A Patriot felé indult. Oda akartam szólni neki. Kit ámítok, szívem szerint odamentem volna hozzá, köszöntem volna neki és addig szabadkoztam volna, amíg el nem fogadja a bocsánatkérésemet a tegnapi viselkedésem miatt. De aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Eszembe jutottak a barátnője szavai, hogy ne erőltessek semmit, csak az ellenkező hatást érem el vele.

Amanda ekkor egy sráchoz lépett oda, aki azon nyomban megölelte, s homlokon csókolta. Amanda pedig láthatóan kissé zavarban volt. Váltottak pár szót, aztán a srácba karolt és együtt léptek be az étterembe.

Halk sóhaj, hagyta el a számat, majd megráztam a fejemet, s a két épülettel arrébb lévő bár felé indultam. Az étterem előtt elhaladva még bepillantottam az ablakon, így láthattam, ahogy helyet foglalnak az egyik asztalnál.

- Igazi sztár alkat volt a kislány. Az az arc meg alkat, apám, valami hihetetlen. Biztos, hogy nem dán, az látszott rajta.

- Nem, magyar. – válaszoltam automatikusan, miközben kavargó gondolataim kezdtek magukkal ragadni.

- Honnan tudod? – értetlenkedett Axel.

- Ő Amanda. Vagy ahogy a srácok becézik, ismeretlen kisasszony.